Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Videón, ahogy egy kislányt elgázolnak a zebrán Miskolcon - Az autó fedélzeti kamerája mindent rögzített

Megdöbbentő videót tett közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, melyen egy iskolás kislány elgázolása is látszik.

Szerző: Szülők Lapja | 2019-10-03.


Megdöbbentő videót tett közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, melyen egy kisiskolás elgázolása is látszik.

A felvételt egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, és jól látszik rajta, hogy a gépjármű vezetője már az első zebránál sem állt meg, hogy elengedje a gyalogosokat, a második gyalogátkelőhelynél pedig meg is történt a baj.



Az esetről - mely a feltételezések szerint Miskolcon történt - a police.hu szűkszavúan nyilatkozott, csak annyit hozzáfűzve a videóhoz: "Ebből most nem lett tragédia, de ez nem a sofőrön múlt"

A 24.hu megkérdezte a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-Főkapitányság sajtóreferensét is, Dobi Tamás pedig elmondta, a kislány szerencsére nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a rendőrség pedig vizsgálja a baleset körülményeit.
 

Az úttesten átkelés szabályai - Ezeket tanítsd meg a gyermekednek


Zebra nélküli gyalogátkelőhely
- Először győződj meg arról, hogy biztonságos az átkelés: nézz először balra, aztán jobbra, majd megint balra. Ha nem jön jármű, vagy nagyon messze van, akkor szabad csak elindulni
- Az úttesten a lehető legrövidebb úton a legrövidebb idő alatt kelj át

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

vonal
- Az úttesten, sínek között tilos megállni vagy a sínek között haladni
- Nem tegyél olyan mozdulatot - sem a járdán, sem az úttesten -, ami megtévesztheti a jármű vezetőjét, ne mutogass, ne rohangálj, ne ugrálj
-  Légy türelmes az autósokkal szemben, ha látják, hogy át akarsz kelni, előbb-utóbb megállnak

Gyalogátkelőhely zebrával
- A zebrával ellátott gyalogos átkelőhely a gyalogos közlekedésre van fenntartva, lehetőség szerint mindig keresd meg a hozzád legközelebb eső zebrát
- A zebrát már messziről tábla jelzi az autósoknak, ez arra figyelmezteti őket, hogy lassítsanak és körültekintőbben közelítsék meg a gyalogos átkelőhelyet. Ennek ellenére sok járművezető ezt nem veszi elég komolyan, így zebrán is fokozott figyelemmel szabad csak átkelni egy gyalogosnak - tehát csakis alapos körülnézés után
- Az átkelésre a korább említett szabályok ugyanúgy vonatkoznak

Gyalogátkelőhely jelzőlámpával
Forgalmas helyeken forgalomirányító jelzőlámpával is ellátják a kijelölt gyalogátkelőhelyet. Ekkor csak a zöld jelzésnél szabad megkezdeni az átkelést - de ekkor is fontos körülnézni, és villogó zöldnél inkább megvárni a következő szabad jelzést.

Forrás: 24.hu, tudasbazis.sulinet.hu
 Megosztom a Facebookon

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

alt szöveg

Tetrischallenge: A Bethesda gyermekkórház is csatlakozott a népszerű kihíváshoz! - Még egy kis beteg is helyet kapott a fotón

alt szöveg

"Nem etetem az osztálytársamat" Ezt a mondatot kellett büntetésből 50-szer leírnia egy kisdiáknak

alt szöveg

Majdnem elütött a busz egy kislányt Kőbányán, aki szabályosan haladt át a zebrán! - Az esetről videó is készült

Legnépszerűbb

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja



Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Gyermekprogramok

Túrázz a mobiloddal!

vissza vissza