Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Migrén okai, kezelése: Ezért nem mindegy, hogy reggel vagy este jelentkeznek a migrén tünetei

Ha sikerül feltárni, milyen okok állnak a migrén háttérben, például, hogy a nap mely szakában, milyen biológiai folyamat okoz rohamot, azzal a célzott kezelést lehetne segíteni, mondja a szakember.

Szerző: Szülők Lapja | 2022-06-15.


Először figyelték meg reggeli és esti migrénesek agyműködését különböző érzelmek feldolgozása közben. A Semmelweis Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a félelmet másképp dolgozza fel az agy az egyes migrénes csoportokban.

A migrén hátterének feltárása azért fontos, mert célzottabb gyógymódok alkalmazását teszi lehetővé és segít meghatározni, mi okozza a rohamokat.

Minden tizedik ember migrénes
A betegség világszinten a lakosság durván 10 százalékát érinti. A károsodott egészségben leélt életévek tekintetében a második leggyakoribb betegség, a fiatal, produktív nők esetében pedig az első.

A Semmelweis Egyetem kutatói most új megközelítésben vizsgálták a lüktető, görcsös fejfájással járó kórkép kialakulását. A betegeket a roham indulása alapján csoportokba osztották:
- a megkérdezettek harmadánál reggel jelentkezett a migrén,
- 40%-a késő délutáni/esti migrénes rohamról számolt be,
- közel harmaduk nem kötötte napszakhoz a migrén kezdetét.
Ezután azt vizsgálták, hogyan reagálnak az egyes csoportok különböző érzelmekre.



Migrénesek és érzelem-feldolgozás
- Korábbi vizsgálatainkból tudtuk, hogy a migrénesek másképp dolgozzák fel az érzelmeket, mint az egészséges emberek. Ezúttal az egyes migrénes alcsoportok közötti különbségekre voltunk kíváncsiak . mondta dr. Juhász Gabriella, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének docense.

Ennek mérésére két vizsgálat keretében arcérzelem tesztet alkalmaztak; eltérő arckifejezéseket ábrázoló képeket mutattak a pácienseknek, miközben funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) képeket készítettek a résztvevők agyműködéséről.

Másképp reagáltak az egyes csoportok a félelemre
Mindkét vizsgálat során a félelem váltott ki eltérő választ, azonban eltérő csoportokban. Az első vizsgálatnál az esti csoport mutatott fokozott agyi aktivitást a reggeli csoporthoz képest, míg a másodiknál a reggeli csoportnál jegyeztek fel megemelkedett agyi reakciót a vegyes csoporttal szemben.

Mi minden okozhat migrént?
A migrénnek sokféle (környezeti, biológiai, hormonális) oka lehet, melyek egy része a bioritmussal is összefügg.
- a reggeli rohamokért az alvás minősége és mennyisége, valamint az ébredés környékén felmerülő hormonális változások felelhetnek,
- az esti migrénért inkább külső tényezők lehetnek felelősek, például a munkahelyi stressz

Ha ismert a migrén kiváltó oka és hogy mikor jelentkezik leginkább, célzottabb lehet a kezelés
Mivel ennyire heterogén betegség, a páciensek csupán egy csoportja reagál a kezelésre. Ha sikerül feltárni, milyen okok állnak a háttérben, például, hogy a nap mely szakában, milyen biológiai folyamat okoz rohamot, azzal a célzott kezelést segítenénk – tette hozzá dr. Juhász Gabriella.

A hatékony kezelés szempontjából az idő is fontos tényező. Aki időben felismeri a migrénre utaló jeleket, kivédheti vagy csökkentheti a roham erősségét. Már rendelkezésre állnak lassú felszívódású gyógyszerek, melyekkel a reggeli rohamok megelőzhetők, ám ezeket legkésőbb lefekvéskor be kell venni, s nem mindenki tudja beazonosítani, mikor indul a migrén.

A reggeli migrén esetében érdemes megvizsgálni, nem áll-e valamilyen alvási probléma a háttérben. A délutáni, esti migrénesek pedig a stressz csökkentésével vagy stresszkezelési technikák alkalmazásával léphetnek fel hatékonyan a betegség ellen, javasolja a szakértő.

Olvasd el ezt is!
Ha a gyereknek fáj a feje: Milyen lelki és egyéb okokra vezethető vissza a gyermekkori fejfájás, migrén? »


Forrás: Semmelweis Médiasarok
Fotó: Rawpixel

vonal

OLVASD EL EZT IS!

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja