Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Természetes módszerek a gyermekáldás elősegítésére

A természet által kínált lehetőségeket sem szabad kihagyni a lehetőségek sorából. Nagyanyáink szinte minden gondjukat a környezetükben található növények segítségével orvosolták, melyek ma is számos gyógyhatású készítmény alapanyagaként szolgálnak.

Szerző: Szülők Lapja | 2008-06-17.


A természet segíthet
Persze a mai fejlett orvostudomány semmiképp nem nélkülözhető, de bizonyos esetekben - ha az orvosunknak sincs kifogása ellene -, akkor a természet patikájából is kipróbálhatunk néhány „gyógyszert” a termékenységi problémánkra.
Fontos hangsúlyozni, hogy a doktorunk jóváhagyásával, hiszen ő ismeri a klasszikus kezelésünk módszereit, azokkal feltétlenül össze kell hangolni a természetes orvoslás során használt módszereket.

Virágok, levelek, gyökerek és a belőlük készült teák és pirulák
Ki ne hallott volna már Maria Trebenről és az ő - minden betegségre „Isten patikájából” használt - gyógymódjairól. Az általa javasolt cickafark tea belsőleg, illetve ülőfürdőként is hasznos lehet a gyermektelenség leküzdésében. A palástfű teának, valamint a fehér fagyöngy levelének és szárának frissen préselt levének szintén termékenységet fokozó hatást tulajdonít.

De lássuk csak, hogy milyen egyéb lehetőségeket kínál a természet a fogamzóképesség javítására:

  1. Dang quai (Angelica sinesis): húsok mellé kitűnő és olyan tulajdonságait emelik ki a szakemberek, mint a szexuális reagáló képesség, termékenység fokozása, vérszegénység gyógyítása és a menstruáció szabályozása
  2. Hamis egyszarvúgyökér (Chaemalirius luteum): az indiánok által használt természetes termékenységserkentő
  3. Illatos barátcserje (Vitex agnus-castus): segít az ovuláció szabályozásában
  4. Törpepálma: Az indiánok prosztatamegbetegedésekre használt szere, amely megakadályozza a prosztata sejtjeinek burjánsását, csökkenti a gyulladását
  5. Perui maca: nálunk kapszula formájában hozzáférhető, a növény szárított gyökeréből készül, elsősorban potencianövelésre ajánlják, de mind férfiak, mind nők esetében pozitív hatással van az ivarsejtek fejlődésére. Rossz spermiumkép esetén, annak javulását eredményezheti.
  6. Kisvirágú füzike: Teaként férfiak esetében prosztatagyulladás, nők esetében pedig hólyag- és húgyhólyaggyulladás kezelésére alkalmazható.
  7. Medvehagyma: a nemi szervek vérellátási zavarában, vagyis ér-eredetű problémák esetében, illetve érelmeszesedésre, vérnyomáscsökkentésre, vagy a vér tisztítására használható
  8. Ginzeng: tea, vagy kapszula formájában kúraszerűen fogyasztva potencianövelő, stresszoldó hatású

Forrás: Ha nem jön a baba c. könyv

 Megosztom a Facebookon

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

  • Terhesség
  • 0-3 év
  • 3-6 év
  • Hivatalos

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja



Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Hírek, érdekességek

HPV elleni védőoltás fiúknak: Miért érdemes beoltatni a gyermeked? Milyen betegségek ellen véd az oltás?

vissza vissza