Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Hogyan hat a gyerekekre a rendszertelen alvás?

Alváskutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi rendszeres alvás hiánya károsíthatja a korai fejlődést. Kiket érinti hátrányosabban a túl késői lefekvés: a kisfiúkat vagy inkább a kislányokat? Miért nehezíti meg az alváshiány a tanulást? A szigorúbb szülők gyerekei jobban járnak? A kutatásból kiderül.

Szerző: Nyelv és Tudomány – nyest.hu | 2014-06-20.


A rendszertelen lefekvési idő, a napi ritmus hiánya megakadályozhatja az agy egészséges fejlődését a kisgyerekeknél – számol be a The Guardian>> egy az intelligencia és az alvásszokások összefüggéseit kutató tanulmányról. Az is kiderült, hogy a lányokat sokkal hátrányosabban érinti, ha nem azonos időben fektetik le őket aludni, mint a fiúkat. De mind a két nem képviselői jobban teljesítettek különböző kognitív teszteken, ha minden nap azonos időben fektették le őket.

A szigorúbb szülők gyermekei jobban teljesítenek
A napi rutin befolyásolta a háromévesek szövegértési, matematikai és téri tájékozódási képességét is. Azok, akiknek nem volt szigorúan megszabva, hogy mikor kell lefeküdniük, sokkal rosszabbul teljesítettek ezeken a teszteken, mint azok a társaik, akiknek a lefekvési ideje szigorú időrendet követett.

Az alváshiány nehezíti a tanulást
A University College of London (UCL) kutatói azzal magyarázzák az eredményeket, hogy a rendszeresség hiánya megzavarja a gyerekek biológiai óráját, és ezzel a korai fejlődést károsítja. Az alváshiányos állapotok pedig nehezítik a tanulást, az emlékezet megfelelő működését. „Hároméves korban látszanak leginkább az alvási rutin hiányának negatív hatásai” – mondta el Amanda Sacker, a UCL professzora. „Ha a gyerek kiskorában rendszertelenül alszik, ebben az életkorban nem képes szintetizálni mindazt az információt, ami körülveszi, így ez a feladat későbbre marad, amikor már sokkal nehezebb dolguk van.”

Összeadódik az elhúzódó rendszertelenség hatása
Sok esetben a teszteredmények között csak igen kis különbség volt (néhány pont egyes esetekben). Ugyanakkor azt tapasztalták, hogy ha a gyerek egész gyerekkorára jellemző volt az alvás rendszertelensége, ennek negatív hatása összeadódott, és nagyobb problémákat okozott a későbbiekben.
Sacker kutatásai egy nagyobb, Nagy-Britanniában zajló longitudinális vizsgálatsorozatba illeszkednek. A kutatásban részt vevő gyerekek most koratínédzser korúak; különböző életkorokban tesztelték a képességeiket. Az alvásszokásokat pedig a szülők írták le egy kérdőív segítségével.

Forrás: Nyelv és Tudomány – nyest.hu
Fotó: FreeDigitalPhotos

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>
 Megosztom a Facebookon

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

  • Terhesség
  • 0-3 év
  • 3-6 év
  • Hivatalos

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja