Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Megkéseltek egy tanárt egy győri középiskolában - A rendőrség ennyit árult el a történtekről

Késelés történt egy győri középiskolában. Az eset állítólag a győri Jedlik Ányos középiskolában történt, a tettes egy diák, az áldozat pedig egy tanár. Ennyit lehet tudni a történtekről.

Szerző: Szülők Lapja | 2019-12-05.


Késsel megszúrtak egy tanárt egy győri középiskolában - az esetről több olvasó is értesítette az Indexet, a rendőrség pedig közleményt adott ki.

"A rendőrségre érkezett bejelentés szerint 2019. december 5-én 12 óra körül az egyik győri intézményben késelés történt. A rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogták, és megkezdték a helyszíni szemlét. A sértettet a mentők kórházba vitték." - áll a rendőrség szűkszavú közleményében, melyet a police.hu oldalon osztottak meg.


(illusztráció)

Az Index úgy tudja, az eset a győri Jedlik Ányos középiskolában történt, a tettes egy diák, az áldozat pedig egy tanár. A Győri Szakképzési Centrum kancellárja a lap megkeresésére azt mondta, megrendüléssel értesültek a történtekről, nagyon sajnálják, és mindent megtesznek, hogy az ügyet tisztázzák.

FRISSÍTÉS: 2019. DECEMBER 7.
A bíróság december 7-én, szombaton elrendelte annak a 17 éves diáknak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában késsel támadt 51 éves tanárára. A tanárnő a hátán, alkarján sérült, utóbbi miatt műtét is vár rá.

A Győri Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a legsúlyosabb - a személyi szabadság elvonásával járó - kényszerintézkedést azért rendelték el, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás nehezítésének veszélye, a tanúk befolyásolásának lehetősége.
A fiatalkorú gyanúsított letartóztatását egyéni elhelyezés keretében hajtják végre - közölték. A döntés végleges.

A megyei főkapitányság emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Forrás: Index, Police.hu, MTI
Fotó: Pixabay (illusztráció)
 Megosztom a Facebookon

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

  • Terhesség
  • 0-3 év
  • 3-6 év
  • Hivatalos

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja