Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Apás szülés apaszemmel - Hogyan élte meg gyermeke születését egy édesapa?

Egy fiatal édesapa meghatóan kedves vallomása kislánya megszületéséről, aki legszívesebben minden leendő apukát arra bátorítana, hogy válassza az apás szülést - miközben így üzen férfitársainak: Higgyétek el, minden félelem elszáll ilyenkor!.

Szerző: Szülők Lapja | 2015-10-08.


„Jelentkezzen nálam az, akit meg kell győzni az apás szülésről! Olyan boldog vagyok, hogy legszívesebben átölelném a világot!" - Balázs D. Attila 36 éves apuka többek között ezekkel az örömteli sorokkal jelentette be kisbabájuk világrajövetelét ismerőseinek a Facebookon.

Pár hónap elteltével arra kértük az újdonsült édesapát, hogy meséljen az apás szülés során szerzett élményéről, és arról  faggattuk, hogy vajon miért van szükségük a nőknek az édesapa jelenlétére a szülőszobán, illetve miért tartja fontosnak meggyőzni férfitársait mindezekről.

Apás szülés - egy édesapa vallomása


„Azonnal átkapcsoltam „szülészasszisztens üzemmódra”
- Ha néhány évvel ezelőtt megkérdeztek volna, hogy élni fogok-e valaha majd az apás szülés lehetőségével, nos, nem biztos hogy épp kedvezően nyilatkoztam volna, mert akkor még nem volt úton a kislányom. Viszont a feleségem áldott állapota alatt szépen lassan félretettem minden félelmemet.

A szülésnél Lenke mellett szinte az elejétől, vagyis a vajúdástól kezdve, végig ott voltam - sőt még tovább is. Életem talán legnagyobb - ez nem holmi elcsépelt közhely! -, és egyben az egyik legmeghatározóbb élménye volt ez. Pedig felkészítettük egymást arra, hogy ha nem bírnám a szülőszobai eseményeket, akkor bizony ki fogok menni. Ám  egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy ilyesmit tegyek, de nem is kellett erre gondoljak, mert az agyam is átállt azon nyomban "szülészasszisztens üzemmódra" - mesél a szülés kezdetéről Attila.

„Higgyétek el, minden félelem elszáll ilyenkor!”
- Nem tudtam volna otthagyni a vajúdó feleségemet, aki a szó szoros értelmében rám is támaszkodhatott a szülési fájdalmakkal töltött három és fél órán keresztül. Ott döbbentem rá a szülőszobán, hogy milyen erős ő, és milyen erősek tudnak lenni a nők - és ott megértettem, hogy a szülésnél egy társra mindenképpen szükségük van, mert a vajúdás alatt sem a doktornő és sem a szülésznő nincs állandóan bent a szülőszobán. Ezekben a percekben pedig kell egy minden téren segítő társ.

Azóta hallottam olyan esetről, amikor az apa utólag megbánta az apás szülést, és azt, hogy bent volt a feleségével a szüléskor. Mivel én pont az ellenkezőjét éltem át, sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon miért jutott erre az illető férfitársam? Hosszas morfondírozás után csak arra jutottam, hogy talán nem volt a pár között olyan szoros kötelék, ami miatt helyt tudott volna állni az apa. Vagy lehet, hogy átaludta a biológiaórákat? Netán egyszerűen egy érzelmi analfabéta volt?! Azóta is próbálom őt megérteni.

Kedves leendő apukák, akik még mindezek előtt álltok! Higgyétek el nekem, minden félelem elszáll ilyenkor…
 
„Ehhez nem kell bábának születnünk”
- Mi, apukák ilyenkor támaszt nyújtunk a feleségünknek mind fizikailag, mind lelkileg - és ehhez nem kell bábának lennünk. Ilyenkor mi biztatunk, erőt adunk, segítünk, figyelünk, kérdezünk, jelzünk az orvosnak, ha bármilyen gondot észlelünk. Velünk az idő is könnyebben telik.

Ha kellett, akkor borogattam a feleségem homlokát, ha kellett, akkor biztattam őt a doktornő és a szülésznő utasításaira - próbáltam minden egyes másodpercben tartani a lelket benne, hogy tartson ki.

Végül puszta kíváncsiságból megkérdeztem az orvosunktól, hogy a többi apuka általában mit szokott ilyenkor csinálni? Mint kiderült, hogy az édesapák általában a sarokban kuksolnak a széken, és nem tesznek semmit… - magyarázza még mindig értetlenül Attila.

„A kisbaba még csak pár perces volt, de már tele voltam mondanivalóval”
- Még ma is, amikor behunyom a szemem, szinte mindenre emlékszem. A kisbabánk megpillantása, majd a csecsemő felsíráas, vagyis a születés az, ami maga a csoda! Szinte még ma sem tudtam felfogni, hogy van egy csodás kislányom, akire ha csak rápillantok, máris bearanyozza a napomat.

Mélyen őrzöm magamban azt a csodálatos belső képet, amit akkor a megszületett kislányomra és a feleségemre pillantva rögzítettem magamban: az összhangot, ami anya és leánya között jött létre a szemem láttára - ennek a titoknak voltam beavatott részese. Ezt látni és érezni egy új, addig ismeretlen, fantasztikus élmény volt, amire örömmel gondolok vissza azóta is.

Meglátni először a gyermekemet? Maga volt a beteljesülés! Tudtam, hogy minden rendben lesz, és hogy jó kezekben van.
Alig pár perccel szülés után már ott voltam ismét mellette, és utána negyed órát a karomban tartottam a pólyájában. Beszéltem hozzá mindvégig, pedig még csak pár perces volt, de már tele voltam mondanivalóval, és már terveztük a jövőt…

- Az, hogy Ibolya Éva világra segítésénél ott lehettem, arra az élmény szó kevés. És hogy milyen boldog vagyok azóta? Hiszen mondtam, annyira, hogy átölelném a világot!

Kezdőfotó: pixabay.com
 Megosztom a Facebookon

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

 

hirdetés

[x] hirdetés


OLVASD EL EZT IS!

  • Terhesség
  • 0-3 év
  • 3-6 év
  • Hivatalos

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja