Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Ha az óvónő bántja, megalázza a gyereket: Mik a bántalmazás egyértelmű jelei? Milyen jogi lehetőségek léteznek óvodai visszaélések esetén?

Hova fordulhat a szülő, ha azt tapasztalja, hogy bölcsődés, óvodás gyermekét megszégyenítik, bántják, terrorizálják? Korábbi, gyermekbántalmazásról szóló szülői beszámoló kapcsán kerestük fel jogász, illetve igazságügyi szakértőinket, hogy mondják el véleményüket a témában.

Szerző: Szülők Lapja | 2020-11-05.


"Amikor az óvónő bántalmazza, terrorizálja a gyermeket" című cikkünkre, amelyben három megtörtént esetet adtunk közre, számos hozzászólás, illetve olvasói levél érkezett. Nem csak szülők, hanem óvodapedagógus kollégák is tollat ragadtak, felháborodásukban...

Az eltitkolt bölcsődei, óvodai visszaélésekkel, gyermekbántalmazással foglalkozó írásunk természetesen nem azokról az odaadó, hivatásukért élő, gyerekrajongó és csupa szív óvó nénikről szól, akikhez minden reggel örömmel adjuk be a gyerekeinket. Nem.

A cikk olyan, már régóta megcsömörlött, a pályájukat elhagyni képtelen óvodapedagógusokról szól, akik hozzá nem értésüket, cselekvőképtelenségüket, pszichés zavaraikat ártatlan és védtelen gyerekeken vezetik le.

Meglepő, hogy a téma kapcsán olvasóink milyen nagy számban voltak közvetlenül vagy közvetve érintettek az óvodai túlkapásokban. Minél inkább belemerültünk a válaszokba, annál inkább megtapasztaltuk, hogy hasonló története majd' mindenkinek van.


Azért adott ajándékot az óvónő, hogy a gyerek ne árulja el a verést - megtörtént eset


Orsolya olvasónk például elmeséli egy közeli ismerőse történetét. Az ismerős gyereke elég gyakran kinderfigurákkal tért haza az oviból. Amikor a szülei megkérdezték tőle, hogy honnan kapta a sok mesefigurát, azt felelte, hogy az óvónőtől. Telt múlt az idő, és egyre több kinderfigura sorakozott a kisgyerek asztalán. A szülei újból rákérdeztek nála, hogy miért ad ennyi játékot az óvó néni?

És ekkor jött a sokk, amire legrosszabb rémálmunkban sem gondoltak: "Azért mert meg szokott ütni, és azt mondja, hogy ad nekem játékot, ha nem mondom el senkinek".

Az is kiderült, hogy az óvónő nem csak verte szegény kisgyereket, hanem meg is szégyenítette, a társait is ellene uszította, mondván, hogy ő csoport rossz gyereke. Az óvónőt az eset után fegyelmivel kirúgták. A szülők pedig, ki tudja miért, nem jelentették fel az óvónőt, holott megtehették volna.


Ha az óvónő bántja, megalázza a gyereket: Mik a bántalmazás egyértelmű jelei? Milyen jogi lehetőségek léteznek óvodai visszaélések esetén?


"Az esti fürdetésnél lila foltokat vettem észre a gyereken" - Éváék esete


Éváékkal is hasonló eset történt meg. Éva egyszer csak arra lett figyelmes, hogy 3 éves kislánya tele van véraláfutással. "Az esti fürdésnél lila foltokat vettem észre a gyerek nyaka és válla között. Amikor rákérdeztem, azt mondta, az óvó néni szorította meg, mert mérges volt rá. De ennyire, hogy este 8-kor is látszik!?".

Az óvónő másnap arcátlanul tagadott a végtelenségig felháborodott anyukának, az óvodavezető pedig azzal az abszurditással mentegetőzött, hogy „nehéz időszakon megy keresztül az óvónő”. A kislány végül új csoportba, szerető óvó néni szárnyai alá került, a bántalmazó óvónő pedig másik óvodába. Az eset újabb abszurditása, hogy ez az óvónő az új munkahelyén egyenesen vezetői széket kapott…

Vannak azonban olyan érintett szülők, akik szívesen feljelentenék a bántalmazó óvó nénit, csak tanácstalanságukban azt sem tudják, hogy merre induljanak, kihez forduljanak. Olvasóink közül arról is többen beszámoltak, hogy sokszor maguk a kollégák hunynak szemet az ilyen esetek felett, annak a látszatát keltve, mintha semmi sem történt volna.
 

A gondozónő leforrázta a gyerek fenekét, ha bekakilt - vidéki bölcsődében történt


Tömösi-Kerékgyártó Andreát, a népszerű pedagógus bloggert, fent említett cikkünk szerzőjét az írás megjelenése után egy végtelenül elkeseredett anyuka kereste fel tanácsért.

Az ő esete vidéken történt egy állami bölcsődében, ahol a vezető gondozónő bántalmazta lelkileg a gyerekeket. Állandó kiabálással félemlítette meg a kicsiket, és minden valószínűség szerint meg is verte őket, mert foltok jelentek meg a gyerekeken. Aki bekakilt, annak tisztába tételkor szándékosan leforrázta a fenekét. Jelentették az esetet a feletteseinél, de ő mindent tagadott.

Az érthetően felháborodott édesanya azt tudakolta: hova lehet ilyenkor jogorvoslatért fordulni?


Hogyan ismerhető fel a bántalmazás? - pszichológus véleménye


- Mint igazságügyi szakértőnek az a tapasztalatom, hogy nem a fizikai-lelki bántalmazásnak vannak tünetei, hanem általános tünetegyüttes létezik - mondja Bujdosó Balázs országos igazságügyi gyógypedagógus és pszichológus szakértő, több száz szakmai cikk, könyv, tankönyv, film szerzője és társszerzője. - A gyermekbántalmazás általános tünetegyüttesének lényege: a változás, ami a gyermek megváltozott magatartásában nyilvánul meg.

A szülők egyszer csak azt veszik észre, hogy a gyermek nem olyan, mint korábban, másként viselkedik, megváltozott. Szorongani kezd, vagy ellenkezőleg, agresszívé válik; esetleg olyan szokásokat vesz fel, amelyek korábban nem voltak rá jellemzőek. Előfordulhat, hogy az addig jól evő gyermek egyszer csak „válogatós” lesz, nem eszik. A"lelki terror", különösen a csoport egy gyermek ellen való fordítása, kiközösítése gyakran alattomosabb és mélyrehatóbb károkat okoz a személyiségfejlődésben, mint a fizikai bántalmazás - folytatja.

- Elméletileg a területileg illetékes jelzőszolgálati rendszer kellene, hogy jelezze a problémákat, gondolok elsősorban a védőnőkre és a családsegítőkre, de mint azt gyakran tapasztalom, ez a gyakorlatban nem működik mindig megfelelően, és pont azoknál az eseteknél nem, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Véleményem szerint az ellátórendszerektől független civil, illetve szülői szervezetek tudnak ilyen esetekben a leghatékonyabban eljárni. Kétséges esetben, vagy  ha nincs tanú a bántalmazásra, pszichológus szakértő tudja vélelmezni az eseményt - fejti ki véleményét Bujdosó Balázs.

Ha az óvónő bántja, megalázza a gyereket: Mik a bántalmazás egyértelmű jelei? Milyen jogi lehetőségek léteznek óvodai visszaélések esetén?
"A szülők egyszer csak azt veszik észre, hogy a gyermek nem olyan, mint korábban, másként viselkedik, megváltozott." (Bujdosó Balázs)


Milyen jogi lehetőségek léteznek óvodai visszaélések esetén? - jogász kérdeztünk


- Az emberi méltósághoz való jog mindenkit megillető alkotmányos alapjog, amely az oktatási szereplőket életkorukra való tekintet nélkül megilleti - kezdi dr. Illés Fanni családjogi szakértő,

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény törvény 46. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.

Írásbeli panasztétel óvoda vezetőnek, intézmény fenntartónak
- Panaszunkat - persze, ha a szülő meg mer szólalni - elsősorban az óvodavezetőnek kell címeznünk. Ha nagy a probléma és szóban nem sikerült megoldást találni, érdemes írásban, ajánlott postai küldeményként megtenni panaszunkat, így arra válaszolni kötelesek. A következő fokozat az intézmény fenntartójához történő panasztétel. Állami óvoda esetében az önkormányzat (oktatási csoport); magán-óvoda esetében a beíratáskor létrejött szerződésben szereplő fenntartó. Végül fordulhatunk az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalához.

Oktatási Jogok Biztosa - köteles minden esetet megvizsgálni
Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalához intézett szóbeli vagy írásbeli panaszunkat az oktatási biztos köteles minden esetben megvizsgálni. A hivatalhoz akkor fordulhatunk, ha a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek már kimerültek, vagy épp egy intézkedés hiánya alapozza meg a panaszt, mert a problémánkkal senki nem hajlandó foglalkozni. A hivatalhoz panaszt a szülő és közvetlenül a tanuló is tehet - teszi hozzá a szakember.

Szülői összefogás minden esetben - pszichológiai vizsgálat, ha szükséges
- Amennyiben az óvónő tagad, próbáljunk meg más szülőknél is érdeklődni, hiszen aki bántalmazó, az nem egyszer lép a rossz útra. E mellett a gyermek - a módszertani levél értelmében sajnos csak 3 éves kortól ajánlott a vizsgálat -, alávethető igazságügyi gyermek pszichológiai vizsgálatnak, amely minden bizonnyal egy olyan objektív bizonyíték, amely nem söpörhető szőnyeg alá - tanácsolja dr. Illés Fanni.

Fotók: Pixabay

vonal

OLVASD EL EZT IS!

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja