Őssejtekben a jövő
A modern orvostudomány egyik legígéretesebb területének szakértői, az őssejt-kutatók felfedezték, hogy amit addig a gyermek születésekor orvosi hulladékként kezeltek, azok éppenséggel a jövő zálogai is lehetnek.
Szerző: Szülők Lapja | 2008-12-06.
Azaz a méhlepény és a köldökzsinórvér megsemmisítésével olyan őssejteket vesztettünk el, amelyek nemcsak a születendő gyermeket, hanem bizonyos esetekben saját szüleit, vagy közeli rokonait is kigyógyíthatják egyes betegségekből.
2002-ben a Sejtbank Kft. volt az első Magyarországon, amely az őssejtmegőrzés hosszú távú lehetőségét biztosította. Az akkor újdonságnak számító szolgáltatással, az azóta eltelt idő alatt mára több mint tízezer család bizalmát nyerték el, s lehettek partnerei a szülői gondoskodásnak.
Az őssejtkutatás eredményeinek minél hatékonyabb kihasználása érdekében kívántuk hazánkban is biztosítani az őssejtek hosszú távú megőrzését - mondja Merhala Zoltán, a Sejtbank Kft. ügyvezető igazgatója. - Az őssejtbiológia neves szakértőivel konzultálva jutottunk el Európa vezető őssejtbankját működtető Cryo-Save cégcsoporthoz, s alapítottuk meg magyarországi képviseletét. Ez a nemzetközi együttműködés garancia a legmagasabb tudományos és technológiai színvonalra, valamint a biztos gazdasági háttérre. A Cryo-Save 37 ország számára őrzi az őssejteket.
Az őssejtekben az a fantasztikus, hogy bármilyen szövetfunkciót képesek felvenni, ugyanis azzá válnak, amilyen környezetbe kerülnek. Ezért nagyszerűen alkalmazhatók a szervezetben elhalt vagy sérült sejtek pótlására. Newcastle-i kutatók köldökzsinórvér-őssejtekből májszövetet állítottak elő, szintén brit tudósoknak pedig a világon elsőként sikerült őssejtekből az emberi szívbillentyű egy részét létrehozniuk. Az őssejtek alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatát többek között cukorbetegségnél, égési sérüléseknél, gerincsérüléseknél, agyi érkatasztrófáknál, szklerózis multiplexnél, ráknál is megkezdték. Magyarországon 2005-ben végezték el az első szívizom-regeneráló őssejtbeültetést.
Őssejtek természetesen bennünk, felnőttekben is vannak, - folytatja Merhala Zoltán -, melyek szintén felhasználhatók gyógyításra, de a leghatékonyabb, legalkalmazkodóbb, a mindössze 9 hónapos őssejtek a köldökzsinórban találhatók.
A köldökzsinórvér-őssejtekhez csupán a szüléskor lehet hozzájutni. A vér legyűjtése kockázat- és fájdalommentes, továbbá nem jelent veszteséget sem az újszülött, sem az édesanya számára. A kismamának magával kell vinnie a szüléskor a készletet, a baba világra jötte után pedig egy éjjel-nappal hívható számon jeleznek a Sejtbanknak, hogy a minta 24-48 órán belül a központi laboratóriumba kerüljön. Itt azonnal megkezdik a vérminta szakszerű feldolgozását, hogy kinyerjék belőle a megőrzendő őssejteket. Az őssejtmintát két egyenlő részre osztva, dupla garanciaként Belgiumban és Hollandiában, -196 °C fokon folyékony nitrogénben 20 évig tárolják.
A Sejtbank és a Cryo-Save célkitűzése - mondja Merhala Zoltán -, hogy Magyarországon mind ismertebbé váljanak az őssejtkutatások eredményei, az egyre szélesebb körű gyógyászati alkalmazások, valamint, hogy a legmagasabb minőségi előírások és nemzetközi szabályrendszerek szerint biztosítsa ügyfelei számára az autológ őssejtmegőrzés lehetőségét. A Sejtbank ezért kiemelt feladatának tartja, hogy szakmai partnerként segítse a szülész-nőgyógyászok munkáját a leendő szülők objektív tájékoztatásában, a gyermeküket váró párok pedig felelős döntést tudjanak hozni az újszülött őssejtjeinek megőrzéséről.




VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>
[x] hirdetés
