Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

20 szokás, ami a boldog párokra jellemző - A párkapcsolati tanácsadó szerint

Mikor egymásra talál egy férfi és egy nő, nem lesz belőlük azonnal tökéletes pár. Megismerik egymást, elfogadják egymás gyengeségeit, és minden nap dolgoznak azon, hogy valami jót hozzanak létre együtt.

Szerző: Szülők Lapja | 2017-05-26.


Mikor egymásra talál egy férfi és egy nő, nem lesz belőlük azonnal tökéletes pár. Megismerik egymást, elfogadják egymás gyengeségeit, és minden nap dolgoznak azon, hogy valami jót hozzanak létre együtt.

A jó párkapcsolat nem fatális szerencse, ami csak úgy megtörténik az emberrel, hanem közös munkát, együttműködést, gondoskodást igénylő kapcsolat. Marc és Angel évtizedek óta segít pároknak, nem csak személyesen, de Marcandangel nevű blogjukon is. A sok személyes történet után már van némi sejtésük róla, hogyan működik egy boldog párkapcsolat, ahogy arról is, hogyan lesz egy haldokló kapcsolatból boldog együttlét. Lássuk!

1. Párban, mégis egyedül
Bár azt képzeljük, hogy egy párkapcsolattól boldogok leszünk, ez nem ennyire egyszerű. Egy kapcsolat nem tesz boldoggá, hiszen a boldogság belülről fakad. Ha az együttlét nem működik, ha elégedetlenek vagyunk vele, sokszor saját magunkkal vagyunk elégedetlenek. Nem fogadjuk el a társunkat, mert nem fogadjuk el önmagunkat. Ezért az első lépés a boldog kapcsolat felé vezető úton, hogy önmagunkkal jóban legyünk.

2. Mindenki máshogy csinálja
Sok kapcsolat működik szokatlan módon, különösen egy kívülálló szemével nézve. Mégis működik, és a benne élők lehetnek boldogok akkor is, ha ezt mások nem így látják. Mindenkinek meg kell tanulnia a saját életét élnie úgy, ahogy ő szeretné, nem pedig úgy, ahogy elvárják tőle. Egy konfliktust pedig nem egy harmadik személlyel kell megbeszélni, hanem ketten, egymás között, mert csak így lehet megoldani.  


Mindenkinek meg kell tanulnia a saját életét élnie úgy, ahogy ő szeretné, nem pedig úgy, ahogy elvárják tőle

3. Minden kapcsolat egyedi és utánozhatatlan
Soha nem szabad a kapcsolatokat összehasonlítgatni, sem a szülőkéhez, sem a barátokéhoz, sem a kollégákéhoz. Minden pár meghozza a saját szabályait és szokásait, amelyek beválnak az együtt töltött idő alatt, és átsegítenek a nehéz időszakokon is.

4. Megélni a teljes intimitást
A szex nem szerelem, bár a kezdeti fellángolásban sokszor összetévesztjük vele. A valódi intimitás nem merül ki a testi együttlétben, őszinte kommunikációt, a félelmekről, szomorúságokról való nyílt beszélgetéseket, közös reményeket és álmokat jelent.  

5. Elfogadni a másikat úgy, ahogy van
A szőke herceg (és a hercegkisasszony) csak a mesében létezik. Nem szabad irreális elvárásokkal elkezdeni egy kapcsolatot, mert az csak csalódáshoz vezet. A szerelem alapja, ha elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, és nem várjuk tőle, hogy megfeleljen az álmainkban elképzelt ideálnak. Nem akarjuk megváltoztatni, hanem segítjük, hogy kiteljesedhessen.

6.  Az odafigyelés a lényeg
A kapcsolatokat nem szabad elhanyagolni, folyamatosan figyelni kell a másikra. Ha személyes randevúra nincs is épp lehetőség, egy beszélgetés akár telefonon, akár cseten segíthet. A lényeg, hogy a másik érezze, odafigyelünk rá.

7. Mondd, amire gondolsz, de gondold is azt, amit mondasz
Senki nem gondolatolvasó, ezért nagyon fontos: őszintén kell kommunikálni. El kell mondani a másiknak, mire gondolunk, nem várhatjuk tőle, hogy kitalálja, mit szeretnénk. Nem bántóan, de egyértelműen, egyenesen érdemes beszélni a problémákról.

8. Értő figyelem
Nem azért kell figyelni a másikra, hogy meg tudjuk cáfolni, hanem azért, hogy megértsük. Akit szeretünk, azt nem ítélkezve hallgatjuk, hanem megpróbáljuk az ő szemszögéből látni a dolgokat.

9. Játszadozni tilos
A megcsalás, a hazudozás ok lehet a szakításra, ezt nem szabad elfelejteni. Egy kapcsolat nem fájdalmas, az viszont igen, ha az érzéseinkkel játszanak. Az őszinteség a kulcs, még akkor is, ha olykor nehéz annak lenni. Az elhallgatás, titkolózás pedig a legtöbb esetben nem segít, hanem ront a kapcsolatokon.

10. Azt kapod, amit adsz
A kapcsolatok aranyszabálya, hogy azt vehetjük ki belőle, amit mi magunk belerakunk. Csak akkor várhatunk szerelmet, ha mi is azt adunk.

11.  Örülj a másiknak
A siker nem csak az egyik fél sikere, hiszen az oda vezető úton mindkét fél munkájára, erejére szükség van. Ezért örüljünk együtt minden győzelemnek, boldog pillanatnak.

12. Közös célok és álmok
Egy jól működő párkapcsolatban a társak ketten állnak szemben az egész világgal, ebben is rejlik az erejük. Sokat beszélgetnek céljaikról, álmaikról, szenvedélyeikről, inspirálják egymást.

13. A kompromisszum nem megalkuvás
Időről időre egy párkapcsolaton belül is eltérőek lehetnek az elképzelések, ez természetes. Azok a párok tudnak boldogan együtt élni, akik képesek ezeket a különbségeket megbeszélni, és kitalálni a mindenkinek megfelelő megoldást, még ha ez némi lemondással jár is.

14. Nem csak a másik a hibás
Egymás hibáztatása nem vezet sehova. Egy jó kapcsolatban egyenrangú felek élnek együtt egymással, mindketten ugyanannyira felelősek a problémákért, és ezt képesek is megbeszélni. Ha konfliktus adódik, még azelőtt kommunikálnak egymással, hogy a másikat éreznék a felelősnek a történtekért.

15. Bolhából elefántot
Ne legyenek illúzióink, rossz dolgok mindig történnek, éppen ezért az apróságokat nem érdemes felfújni. Nem kell dühbe gurulni, ha kifut a tej, vagy összetörik egy tányér. Jó taktika, ha feltesszük a kérdést: „Számítani fog ez egy év múlva?” Ha nem a válasz, engedjük el.

16. Számolj tízig!
Anyáink régi tanácsa ma is érvényes: soha ne vitázzunk első felindulásból, mert csak felesleges bántásokat vágnánk a másik fejéhez. Ha a düh beszélne belőlünk, inkább hallgassunk, és sétáljunk el szó nélkül, majd lehiggadva térjünk vissza a témára.

17. Sajnálom!
Néha megbántjuk a másikat, akkor is, ha nem akarjuk. Kérjünk bocsánatot, egyszerűen, de őszintén.

18. Fontos a megbocsátás
Tudni kell elfogadni a bocsánatkérést. Egyszerűen vegyük tudomásul, hogy sajnálja, és ne vessük újra a másik szemére a botlásait.

19. Néha áldozatot kell hozni
Aki szereti a másikat, olykor-olykor képes lemondani valamiről azért, hogy a másik boldog legyen. Azért teszi ezt, mert szeretné a partnerét boldognak látni. Ez természetesen csak akkor működik, ha néha a másik fél is meghozza a szükséges áldozatokat.

20. Emberek vagyunk
Emberek, nem gépek. Hibázunk, elvesztjük a türelmünket, néha kiabálunk. Nem vagyunk tökéletesek, és ez így van rendjén. Ezt mindenkinek el kell fogadnia, hogy boldogan tudjon élni egy párkapcsolatban.

Fotók: Pixabay, Freepik/Teksomolika
Forrás: marcandangel.com
 Megosztom a Facebookon

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

OLVASD EL EZT IS!

  • Terhesség
  • 0-3 év
  • 3-6 év
  • Hivatalos

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja



Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Gyermek fejlődése

Így fejleszd a gyerek megfigyelőkészségét, logikáját, koncentrációját, hogy könnyebben menjen neki a suli

vissza vissza