Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint Név szerint

Iveszics Tünde - Védőnő

szakértő fényképe Iveszics Tünde vagyok, s főállásban védőnőként dolgozom. Napi munkám mellett tanítok, írok, és persze állandóan tanulok valamit. Három gyermekem van, így a gyermeknevelés, gondozás majd minden szegmensét személyesen is volt (és még van is) részem átélni.

Családgondozó végzettségem után tanultam természetgyógyászatot, thai és hagyományos babamasszázst, szomatodrámát, de járatos vagyok a Schüssser-sók világában és a baba-, gyermek-, felnőtt elsősegélynyújtásban is. Emellett okleveles asztrológusként, numerológusként is tevékenykedem.
Évek óta tanítok elsősegélynyújtást, 2015 óta pedig a klinikai ismereteket oktatásával bővült a palettám.

Hiszem, hogy minden embert - legyen az kicsi vagy nagyobb - holisztikusan kell megközelíteni. Hiszek abban is, hogy hatnak ránk különböző erők, energiák, amiket sajnos nem mindig veszünk figyelembe, vagy már elveszítettük ezek iránti érzékenységünket. Hiszek abban is, hogy mindenkiben ott lakozik az az őserő, ami segít döntések meghozatalában, nehéz helyzetek megoldásában, vagy akár a szülésben, gyermeknevelésben is. Hiszek abban is, hogy minden ember jónak született és jó is akar lenni. Hiszem, hogy nem csak a test és az olykor kissé merev tudományos oldal létezik, hanem azon túl is van valami, amit a józan paraszti eszünkre hallgatva megérthetünk és meg is tapasztalhatunk mindannyian.

Gyakorló, területen dolgozó védőnőként az alábbiakkal kapcsolatos kérdésekre válaszolok szívesen:
•    várandóság (például gondozás, vizsgálatok, gyakori pocakos problémák, szoptatásra való felkészülés)
•    babagondozás (például öltöztetés, fürdetés, levegőztetés, sírás, alvás, védőoltások, gyakori és enyhe bababajok)
•    szoptatás és hozzátáplálás
•    gyermeknevelés (például önállósodás, játék, fejlődés, hiszti)
•    Shüssler-só terápia
•    betegségek lelki üzenetei



Weboldal: http://www.babatippek.hu

Weboldal: http://asztro.eletmodpecs.hu/

Cikkeim

Mi történik, ha túladagolod a D-vitamint? Egy pánikkeltő Facebook-bejegyzés kapcsán utánajártunk az igazságnak

Napok óta kering a Facebookon egy bejegyzés, a D-vitamin túladagolásáról, ami elég nagy riadalmat keltett a kisgyermekes szülők között és amit állítólag egy védőnő tett közzé. Megkérdeztük védőnő szakértőnket, Iveszics Tündét, mi a véleménye a témában.

Szerző: Iveszics Tünde | 2019-03-14

tovább a cikkre

Székrekedés kismamáknál: 13 dolog, amit tehetsz ellene - Ezeket tanácsolja a védőnő

Minden első, reggeli étkezést meg kellene előznie a salakanyagok kiürítésének. Mai rohanó világunkban azonban a reggeli rohanásban sokszor nem figyelünk testünk jelzéseire, igényeire, pedig babavárás idején különösen nagy problémát okozhat a székrekedés.

Szerző: Iveszics Tünde | 2019-01-15

tovább a cikkre

Védőnő kereső: Így tudhatod meg, melyik védőnőhöz tartozol! - Mit vigyél magaddal a védőnővel történő első találkozásra?

Bizonyára számodra is fontos és izgalmas kérdés a várandósság elején, hogy vajon ki lesz a védőnőd? Mit kell tudni a védőnővel történő találkozásról? Mit kell magaddal vinned, kit keres? Iveszics Tünde védőnő szakértőnk mindenbe beavat.

Szerző: Iveszics Tünde | 2018-09-19

tovább a cikkre

Anyatejes és tápszeres baba széklete - Milyen a normális babakaki? Ezt tedd, ha a babának székrekedése van! Védőnő válaszol

A születés utáni órákban, napokban az újszülött úgynevezett magzatszurkot ürít ezután megváltozik a baba széklete, mégpedig attól függően, hogy mivel táplálja az édesanyja. Mitől függ a baba székletének színe, állaga, gyakorisága? MI a normális és mi nem számít annak?

Szerző: Iveszics Tünde | 2018-07-06

tovább a cikkre

Mindent a fejtetűről! - Fejtetű jelei, terjedése, megelőzése, kezelési praktikák a védőnőtől

A fejtetű főleg gyermekközösségben fordulhat elő. Jellemzően nem válogat, tehát a tiszta és az elhanyagolt fejbőrön egyaránt megtalálható lehet. Sajnos gyorsan terjed, praktikus tudnivalók mellett megtudhatod, hogyan előzheted meg és hogyan kezelheted a fejtetűt.

Szerző: Iveszics Tünde | 2018-05-23

tovább a cikkre

Babák, kisgyermekek öltöztetése és táplálása tavasszal - Mire kell leginkább odafigyelned a védőnő szerint?

Hirtelen, szinte minden fokozatosság nélkül érkezik meg most már évek óta a tavasz, vele együtt a napsütés, a melegebb idő. A szervezetünket megviseli az „átmenet” nélküliség. Védőnő szakértőnk tavaszi tippjei az öltözködés, a vitaminbevitel és a szabadban gyermekeinkre leselkedő veszélyekről szólnak.

Szerző: Iveszics Tünde | 2018-05-08

tovább a cikkre

Havi horoszkóp októberre szülőknek és gyermekeknek - Milyen változásokra, nehézségekre, örömökre készülj fel októberben?

Havi horoszkóp szülőknek, gyermekeknek és babáknak - nem csak az asztrológia szerelmeseinek. Szeretnéd tudni te is, mit üzennek a csillagok neked és a gyermekednek? Olvasd el asztrológiai előrejelzésünket és minden kiderül! 2017 októbere vajon a te hónapod?

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-10-11

tovább a cikkre

Első napok a babával: így oldd meg a rokonlátogatást, hogy ne legyen sértődés! - Védőnő praktikus tanácsai

Végre otthon! Már alig vártátok, hisz végre együtt a család. Sokan szeretnének mielőbb meglátogatni titeket otthon, mert hozzátok tartoznak. Akár vér szerinti, akár csak baráti kötelék által. És felmerül a kérdés, hogy kik tartoznak ebbe a viszonylag szűk körbe? Iveszics Tünde védőnő szakértőnk véleménye az újszülöttek látogatásáról.

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-09-06

tovább a cikkre

Havi horoszkóp szeptemberre szülőknek és gyermekeknek - Milyen változásokra, nehézségekre, örömökre készülj fel szeptemberben?

Havi horoszkóp szülőknek, gyermekeknek és babáknak - nem csak az asztrológia szerelmeseinek. Szeretnéd tudni te is, mit üzennek a csillagok neked és a gyermekednek? Olvasd el asztrológiai előrejelzésünket és minden kiderül! 2017 szeptembere vajon a te hónapod?

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-09-04

tovább a cikkre

Nagy tanévkezdő horoszkóp! Ilyenek a csillagjegyek szülöttei az oviban, suliban - Mire figyelj oda szülőként?

Közösségi horoszkóp kisebb és nagyobb gyermekekről, a szülőknek. Szeretnéd tudni te is, vajon mi várható, hogyan viszonyul gyermeked majd a közösségi léthez? Mi jellemző rá? Mit tehetsz te érte, hogy jól érezze magát az új helyzetben?

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-08-30

tovább a cikkre

Nyári kismamák: miért olyan nehéz elviselni a hőséget, ha babát vársz? Mit tegyél és mit kerülj kánikulában? Védőnő válaszol

A hőség mindenkit megvisel, de a kismamákat és pici babákat kicsit jobban, mint másokat. Védőnő szakértőnk, Iveszics Tünde beavat minket a titokba és ellát jó tanácsokkal.

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-08-09

tovább a cikkre

Havi horoszkóp augusztusra szülőknek és gyermekeknek - Milyen változásokra, nehézségekre készülj fel augusztusban?

Havi horoszkóp szülőknek, gyermekeknek és babáknak - nem csak az asztrológia szerelmeseinek. Szeretnéd tudni te is, mit üzennek a csillagok neked és a gyermekednek? Olvasd el asztrológiai előrejelzésünket és minden kiderül! 2017 augusztusa vajon a te hónapod?

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-08-01

tovább a cikkre

Havi horoszkóp júliusra szülőknek és gyermekeknek - Milyen változásokra, nehézségekre készülj fel júliusban?

Havi horoszkóp szülőknek, gyermekeknek és babáknak - nem csak az asztrológia szerelmeseinek. Szeretnéd tudni te is, mit üzennek a csillagok neked és a gyermekednek? Olvasd el asztrológiai előrejelzésünket és minden kiderül! 2017 júliusa vajon a te hónapod?

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-07-04

tovább a cikkre

Ha tikkel a gyerek - Mi lehet a tikkelés kiváltó oka? Milyen tünetekben jelentkezhet? Hogyan segíthetsz szülőként?

A TIC egy akarattól függetlenül jelentkező és tartósan fennálló mozgásforma vagy hangadás. Nem túl sok esettel találkoztam eddig, de úgy gondoltam, érdemes róla beszélni - véli szakértőnk, Iveszics Tünde védőnő. Cikkében a kiváltó okokon túl a megoldási lehetőségeket is elárulja.

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-06-29

tovább a cikkre

Tejkiütés babánál: okai, tünetei, kezelése - Mikor szükséges orvoshoz vinni a kisbabád a kiütések miatt?

A tejkiütés (más néven crusta lactea) már nevében is utal arra, hogy okának a tejet – legtöbbször az anyatejet – tartják, hiszen általában szoptatott babáknál látható, de ugyanolyan arányban előfordulhat tápszert kapóknál is. Védőnő szakértőnk elmondja a legfontosabb dolgokat a tejkiütést illetően.

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-06-26

tovább a cikkre

Koszmó okai, tünetei, kezelése - Mit tehetsz a koszmó ellen? Mit kerülj, ha koszmós a kisbabád feje? Védőnő válaszol

Koszmó: védőnő szakértőnk, Iveszics Tünde most elmondja, mitől alakulhat ki a koszmó, hogyan előzd meg, és hogy hogyan kezeld, ha már koszmós a babád fejbőre.

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-06-19

tovább a cikkre

Nyári babák: a 7 leggyakoribb kérdésre válaszolt a védőnő! - Így vészelhetitek át a hőséget a kisbabáddal

Egy babás családban minden évszaknak megvannak a tipikus kérdései. Nyáron a legfontosabb kérdés, miként tehetjük valamelyest komfortosabbá a babák mindennapjait a tikkasztó hőségben. Iveszics Tünde védőnő ötletei következnek.

Szerző: Iveszics Tünde | 2017-06-14

tovább a cikkre

Mindent a fogzásról: fogak sorrendje, a fogzás 13 gyakori tünete, fájdalomcsillapító praktikák kisbabáknak fogzás esetén

Mikor bújnak ki a baba első fogacskái? Általában milyen sorrendben törnek elő a tejfogak? Mindegyik baba megszenvedi a fogzást vagy lehetnek egészen enyhék a tünetek? Mivel segíthetsz a kisbabádnak, hogy csillapítsd a fájdalmát fogzáskor? Konkrét, gyakorlatias tanácsok védőnő szakértőnktől, aki több évtizedes tapasztalatából merít.

Szerző: Iveszics Tünde | 2016-08-15

tovább a cikkre

Kánikula kisbabával, gyerekkel: 10 jó tanács a védőnőtől, hogyan vészeljétek át a hőséget

A legnagyobb kánikulában 35 fok köré is kúszhat a hőmérő higanyszála. Mit tehetsz, hogy enyhítsd a hőséget a lakásban, az autóban, utazás közben? Hogyan javíthatsz a család közérzetén a szinte elviselhetetlen melegben? Iveszics Tünde védőnő tanácsai.

Szerző: Iveszics Tünde | 2016-07-11

tovább a cikkre

Szúnyog-, pók-, rovarcsípés: hogyan kezeld babáknál, kisgyermekeknél? Plusz úti patika lista, ha gyerekkel mész nyaralni

Mely gyógynövények enyhíthetik kiválóan a szúnyog- és rovarcsípéseket? Milyen szelíd módszerekkel enyhítheted még kisbabád kellemetlen viszketését, ha megcsípte a szúnyog vagy pók? Milyen természetes szerrel kend be a gyereket kullancscsípés kivédésére? Melyek a nyári úti patika elengedhetetlen kellékei, ha babával, kisgyerekkel utaztok?

Szerző: Iveszics Tünde | 2016-07-04

tovább a cikkre

Mivel kenheted a baba bőrét, hogy ne égjen le? Hogyan öltöztesd a babát, kisgyermeket a hőségben? - Nyári tippek a védőnőtől

Hogyan öltöztesd a kisbabádat a nyári melegben? Szabad-e a babákra napszemüveget adni? Mezitláb vagy kiscipőben totyogjon a baba? Sok hasznos nyári tipp a védőnőtől, aki elárulja, hogy milyen hűsítő-nyugtató "szuper szert" permetezz ilyenkor a baba bőrére!

Szerző: Iveszics Tünde | 2016-06-30

tovább a cikkre

Babatorna gyakorlatok otthonra: 7 gyakorlat, ami fejleszti az izmokat és hasfájás ellen is hatékony - Újszülött kortól!

2-4 hetes kortól elkezdhető babatornát mutatunk, olyat, amit kivétel nélkül minden baba szeret. A pár percet igénylő babamozgatóval naponta többször is áttornáztathatod a kisbabádat, ami többek között a hasfájását is enyhíteni fogja.

Szerző: Iveszics Tünde | 2016-06-07

tovább a cikkre

Így tornáztasd meg a kisbabádat mondókákkal! 18 ismert mondóka és a hozzájuk kapcsolódó mozgás

Mondókázz a babádnak, miközben tornáztatod! Nagyon fogja szeretni ezeket a vidám perceket, amiket kizárólag ráfigyelve, csakis vele töltesz. Miközben a baba nagyot mozog, játszva fejlődik! Régi bevált gyakorlatsorát védőnő szakértőnk mutatja be.

Szerző: Iveszics Tünde | 2016-05-31

tovább a cikkre

Mellgyulladás okai, tünetei, kezelése - Hogyan szoptasd a babát sebes mellbimbóval?

Mi a teendő, ha szoptatáskor a mell piros, fájdalmas, lüktet? Szabad-e szoptatni, amikor a mellgyulladástól hőemelkedésed, lázad alakul ki? Milyen technikákkal indítható el a keményre duzzadt mellekben felgyülemlett tej? Hogyan lehet sebes mellbimbóval szoptatni? Védőnő tanácsai.

Szerző: Iveszics Tünde | 2016-05-25

tovább a cikkre

Ha a csecsemő, kisgyermek elmarad a fejlődésben - Mikor fordulj szakemberhez? Milyen problémára melyik fejlesztési módszer hatásos?

Katona-módszer, Pető-módszer, Dévény módszer (DSGM I. és II.), TSMT torna, HRG gimnasztika, Delecato módszer, Alapozó terápia, Komplex mozgásterápia, Ayres terápia (DSZIT), Sindelar program, Korai Fejlesztő program - zavarokkal, elmaradásokkal, gyengeségekkel, disz-es funkciókkal működő gyerek számára.

Szerző: Iveszics Tünde | 2016-03-16

tovább a cikkre

Kérdések, válaszok

1. kérdés

Zsuzsanna
21:27:27
2016-06-28
Jó estét Kívánok. A kisfiam fészkelődik és egyfolytában mozgolódik miközben eszik mit tehetek azért hogy ezt elkerüljük és mi lehet az oka? Min változtassak? Előre is köszönöm a válaszát. Köszönettel Lippai Zsuzsanna.
szakértő fényképe

Iveszics Tünde

Védőnő

2016-06-28 23:21:30

Kedves Zsuzsanna!

Válaszom előtt kérdéseim lennének: hány hónapos a baba és minden étkezéskor ficereg-e? Alapjában jó étvágyú, jól fejlődő baba? Fejlődése optimális-e a mérések alapján? Van-e olyan étel (ételféle) amit szeret és nyugodtan eszi meg? Az étkezés melyik szakaszában kezdődik a mozgolódás? Fokozódik vagy csökken az aktivitás az evés előre haladtával? Ön milyen típus, hogyan áll az étkezéshez? Milyen elvárásai vannak a gyermek fejlődésével kapcsolatban? Milyen tanácsokat kapott eddig és azokból mit fogadott meg? Ön mit gondol, mitől állhat fenn ez a probléma? Nincs-e betegsége? Mennyit alszik? És persze mikor kezdődött ez a fajta nyugtalan étkezés? Talán kicsit soknak tűnnek a kérdéseim, de az is lehetséges, hogy ezek végiggondolásával előbbre juthat a kérdés megválaszolásában és a megoldás megtalálásában. Üdvözlettel: Tünde

 

2. kérdés

imolabunta
09:08:47
2016-06-01
Kedves Tunde,

kerdesem az lenne, mikortol lehet a kisbabat mintegy tornakent kezenel fogva felhuzni ulo pocizioba, majd vissza? 3 honapos kislanyom van, nem akarom tul hamar kezdeni, nehogy artsak a gerincenek.
Koszonom valaszat elore is!
szakértő fényképe

Iveszics Tünde

Védőnő

2016-06-28 23:31:48

Kedves Anyuka!

3 hónaposan már nyugodtan lehet a tornagyakorlatokat otthon is végezni. Egy nagyon fontos dolog van: az ülésbe húzás fokozatosan, lassan (addig, amíg a baba önmaga is megtartja a fejét) történjen. A gyakorlatban az a lényeg, hogy összekapcsolódik a mondóka az érintés és a baba aktivitása/átmozgatása. Egy idő után (talán már a 3. alkalommal) a baba önmaga húzza magát fel, kapaszkodik saját magától az anya kezébe a kézfogás és az adott mondóka meghallásakor. Minden gyakorlat erősíti a babát, nem okozhat problémát egyik sem a gerincnek. Üdvözlettel: Tünde

 

3. kérdés

heinerkinga
19:37:52
2016-03-17
Kedves Tünde!
A fenti írással kapcsolatban jelezni szeretném, hogy a www.konduktorok.hu oldal meglehetősen elavult, frissebb információ érhető el a www.peto.hu oldalon.

Üdvözlettel,
Heiner Kinga konduktor
szakértő fényképe

Iveszics Tünde

Védőnő

2016-03-17 20:03:27

Kedves Kinga!

Köszönöm a jelzést!

 

  • Terhesség
  • 0-3 év
  • 3-6 év
  • Hivatalos

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja