Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint Név szerint

Pap Kinga - szülésznő

szakértő fényképe Pap Kinga vagyok, szülésznő. 

Erre a kalandos, rejtélyes, ugyanakkor kihívásokkal teli pályára a véletlen sodort. Érettségi előtt állva, kitűnő tanulóként sem igazán tudtam eldönteni „mi leszek, ha nagy leszek”.  Ekkor édesanyám megvásárolta nekem a Felsőoktatási felvételi tájékoztató könyvet, melyet végiglapozva semmi más nem volt szimpatikus, csak a szülésznőképzés.  Azóta tudom, hogy jól döntöttem.

Szakdolgozatomat a családközpontú szülészet témakörében írtam, melynek fontosságát csak aktív dolgozóként tapasztaltam meg.

Immáron 2012 óta dolgozom a szakmában, és ha a tanuló időmet is beleszámítjuk, 2010 óta a fővárosi Péterfy Kórház szülészetén. Itt nagyon jó tanáraim voltak, akik megtanítottak tisztelni a szülés misztériumát, a születés csodáját, ugyanakkor segítettek a földön tartani a realitások talaján.

A szülőszoba számomra egy titkos műhely, ahol mi szülésznők gyakran nagy varázslatokat hajtunk végre, a boldog és sikeres szülésélményért. Munkám során mindig a kismamák igényeit tartom szem előtt, de fontos ezeket szakmai szempontokkal összehangolni. Ezért is fontos számomra a megfelelő kommunikáció, a tájékoztatás. Munkaadó kórházamban a Babaváró előadássorozat aktív résztvevője vagyok.

Cikkeim

Együtt szülés, apás szülés: Mitől más a szülés, ha az apuka is jelen van? Hogyan hat a férfira? - Szülésznő válaszol

A szülésnél jelen levő partner szerepének fontossága egy egyszerű összefüggésen alapul. Ez a személy a puszta jelenlétével olyan érzelmi támaszt nyújthat a vajúdó számára, ami hatására csökken a félelme, nő a biztonságérzet, így enyhül a feszültség és a szülési fájdalom is.

Szerző: Pap Kinga | 2018-10-10

tovább a cikkre

Szülészorvos, szülésznő, dúla: Ki kicsoda a szülészetben? A legfontosabb tudnivalók kismamáknak

Szülészorvos, szülésznő, dúla, a leendő kismamák gyakran csak kapkodják a fejüket, mikor kivel találkoz(hat)nak. Sokszor az sem világos, ki mit csinál, mihez van joga, mi a kompetenciája, mikor kell vagy lehet választani. Útmutató a szülészet világába.

Szerző: Pap Kinga | 2018-06-12

tovább a cikkre

Arany óra szülés után: Ezért olyan fontos az újszülöttnek, hogy élete első óráját az édesanyja mellkasán töltse

A korai kötődés a születés pillanatában kezdődik, ezért fontos a gyermek és az anya együttlétének biztosítása az élet első óráiban, napjaiban. Bőrkontaktus, arany óra, manapság egyre több helyen biztosítják a szülést követően. Miért fontos az arany óra és a bőrkontaktus, mit kell tudni róla?

Szerző: Pap Kinga | 2018-03-20

tovább a cikkre

Kérdések, válaszok

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja