Megszületett Kozák Danuta olimpiai kajakos kislánya! - Aranyos fotóval jelentette be az örömhírt a sportoló
Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakosnak 2017 júniusában született az első kislánya, most pedig a második lányának adott életet.
Szerző: Szülők Lapja | 2023-03-14.
Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakosnak 2017 júniusában született az első kislánya, most pedig a második lányának adott életet.
Bár a szülés körülményeiről nem derültek ki részletek, de annyi biztos, hogy megszületett Kozák Danuta második kislánya. A hírt a kajakos egy aranyos lábas fotóval jelentette be a Facebook-oldalán március 13-án, hétfőn, a fotó mellé pedig annyit írt, "Isten hozott, Mila!"

A kis Mila lábacskái
A sportoló 2016 decemberében jelentette be először, hogy babát vár, majd 2017. június közepén megszületett első gyermeke, Somogyi Zora, akinek édesapja Somogyi Béla, a kajakos férje, egyben edzője.

Zorával egy korábbi fotón
Kozák szülési kihagyást követően tért vissza, és a tokiói olimpián a négyes tagjaként megszerezte hatodik olimpiai aranyérmét is, míg párosban bronzéremmel gazdagodott. A 2008-as, pekingi olimpiáról a négyes tagjaként ezüstéremmel térhetett haza.
A második várandósságát hivatalosan 2022. október 15-én jelentette be a közösségi oldalán, akkor az ultrahangfotót posztolta.

Mila a pocakban
Ezt jelentik a kislányok nevei
Mindkét kislány különleges nevet kapott: a Zora a Zóra alakváltozata, jelentése "hajnal". A Mila pedig cseh eredetű, a Ludmila, Miléna, Emilia becéző formája, jelentése "kedves, szelíd".
Forrás: MTI, MTA Utónévkereső
Fotók: Facebook/Kozák Danuta

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>
[x] hirdetés