Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Betű: Kisebb | Alap | Nagyobb

Újszülött lakcímkártya, adókártya, személyi igazolvány, családtámogatási ellátások - Így egyszerűsödik az ügyintézés 2021-től!

Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés.

Szerző: Szülők Lapja | 2019-11-27.

Ez a cikk 55 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.


Jelentősen egyszerűsödik, csaknem automatikussá válik 2021 februárjától a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint a jogosítványszerzéssel kapcsolatos ügyintézés - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára 2019. november 27-én, szerdán Budapesten.

Pogácsás Tibor a sajtótájékoztatón közölte: az erről szóló törvényjavaslatot valamennyi párt támogatja az Országgyűlésben.

Az okmányok automatikus kiállítását és kiküldését az teszi lehetővé, hogy az állam által korábban bekért, az állampolgárok adatait tartalmazó adatbázisok a technológia fejlődése nyomán összekapcsolhatók - közölte az államtitkár.
 

Okmányok automatikus kiállítása és kiküldése 2021-től - Mire vonatkozik?


Újszülött lakcímkártya, személyi igazolvány, adókártya + családtámogatási ellátások
Elmondta: gyermek születése esetén a jövőben a kórházban felvett adatok, a többi között az újszülöttről készített fénykép alapján automatikusan történik meg a lakcímkártya, a személyi igazolvány és az adókártya kiállítása, és automatikusan, szülői igénylés nélkül indul meg a családtámogatási ellátások folyósítása.



Házassági névváltoztatás
Házassági névváltoztatás esetén a feleségnek vagy a férjnek nem kell majd személyesen kezdeményeznie az okmánycserét a különböző hatóságoknál, hanem az anyakönyvvezető által felvett adatok alapján automatikusan megtörténik az új okmányok kiállítása.

Hagyatéki eljárás és közüzemi szolgáltatók értesítése elhalálozáskor
Elhalálozáskor szintén a teljes ügyintézés elektronikusan történik majd, amelynek nyomán automatikusan megindul a hagyatéki eljárás és a közüzemi szolgáltatók értesítése.

Jogosítvány
A jogosítvány megszerzése, vagyis a gyakorlati vizsga megszerzése után sem kell majd személyesen igényelni a dokumentumot, mert azt automatikusan kiállítják és kipostázzák. Ezt meg sem kell várni, mert hatósági ellenőrzéskor a rendőr a helyszínen le tudja kérni a vizsga tényét bizonyító adatokat - ismertette a törvényjavaslat főbb elemeit Pogácsás Tibor.

Forrás: MTI
Fotó: Rawpixel
 Megosztom a Facebookon

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

 

hirdetés

[x] hirdetés


OLVASD EL EZT IS!

  • Terhesség
  • 0-3 év
  • 3-6 év
  • Hivatalos

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja