Szja-mentesség 30 éves korig, babaváró hitel 2023-ban is - Orbán Viktor élőben beszélt a kormány terveiről
Orbán Viktor december 21-én, szerda délelőtt élő kormányinfót tartott, ahol sok más téma között a családokat érintő intézkedések is szóba kerültek.
Szerző: Szülők Lapja | 2022-12-21.
Ez a cikk 167 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Orbán Viktor december 21-én, szerda délelőtt élő kormányinfót tartott, ahol sok más téma között a családokat érintő intézkedések is szóba kerültek.
Az szja-mentességgel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, a délutáni kormányülésen döntenek arról, hogy a fiataloknak 25 éves korig járó szja-mentességet a gyereket vállaló nők számára 30 évre emeljék.

Orbán Viktor hangsúlyozta, bár vannak viták a babaváró hitel körül, a kormány a kivezetés ellen van, mint kiemelte, ők még úgy tanulták, csak az a családtámogatás működik, ami hosszú távon fennmarad és működik. Ők tehát fenntartanák, amíg bírják, aztán "néhány év múlva meglátjuk, mennyien éltek vele".
Ami az otthonfelújítási program folytatását illeti, a miniszterelnök talányosan fogalmazott: azt mondta, a piacon most többféle lakástámogatás van, ebből egyet terveznek kivezetni, a többi továbbra is elérhető lesz 2023-ban.
Forrás, fotó: Kormányinfó

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>
[x] hirdetés