Vannak szülők, akik rendszeresen káromkodnak a gyerek előtt, mondván, így vezetik le a stresszt - Kerékgyártó Andrea blogger anyuka szerzőnk szerint ez nem annyira jó ötlet...

A kurva életbe!" - csattant fel a két év körüli kisfiú, amikor fenékre csücsült szaladgálás közben. Beszélni még nem tudott, de ezt a mondatot kristálytisztán, tökéletes hanglejtéssel ejtette ki. Látszott, hogy sűrűn hallja otthon.

"Jaj, drágám, ezt nem szabad mondani!" - feddte a nagymamája. Aztán pironkodva rám nézett és hozzátette: "Sajnos, sokat hallja ezt a papától."

Biztos voltam benne, hogy ez a helyzet. Tapasztalatból tudom, hogy a gyerek azt ismétli, amit rendszeresen hall.

Fanni születésekor a férjemmel megfogadtuk, hogy nem beszélünk csúnyán a gyerek előtt. Amúgy sem voltunk trágárok, de egy-egy bazd meg és kurva jó kicsúszott a szánkon. Ezt sem szerettük volna visszahallani a gyerekünktől.

4 éven át hősiesen tartottam magam a fogadalmamhoz. A legcsúnyább szó, ami a számat elhagyta, a szar volt. Ez viszont elég gyakran. Amikor napjában huszadszor pakoltam el Fanni szétdobált játékait, bizony repkedtek a szarok. "Elegem van a szarjaidból!" "Ha most rögtön nem pakolod el ezeket a szarokat, hozok egy szemeteszsákot és az összes szart, ami a földön van, kidobom!"

Aztán egy szép napon visszahallottam a mondataimat az én gyönyörű kislányom cseresznye ajkairól. Elborzadtam. Az ő tiszta kis lényéből fertelmesen hangzott ez a szó.

Ettől kezdve a szar szót is kiiktattam a szótáramból és a vacakkal helyettesítettem. Tudtam, hogy a tiltás mit sem ér, a példamutatás, ami igazán számít.

A módszer tökéletesen működött, néhány hét elteltével Fanni sem használta többet ezt a szót.

Aztán a minap azzal állt elő, hogy "Ez meg mi a fasz?" Azonnal tudtam honnan fúj a szél, magam is sokszor hallottam ezt a mondatot Fanni ovis barátjától. Rákérdeztem, és megerősítette, hogy a kisfiútól tanulta.

"Fanni, tudod egyáltalán mit jelent ez a szó?" - kérdeztem tőle nyugodtan. Persze fogalma sem volt. Amikor elmondtam neki, hatalmas szemeket meresztett.

Aztán azt kérdeztem: "Hallottad valaha ezt a szót tőlem vagy apától?" "Soha." - felelte. "Tudod, miért? Mert ez egy ocsmány szó és intelligens, kulturált ember nem használja. Kérlek szépen, te se használd többet!"

Nem szidtam le, nem fenyegettem, hogy szappannal mosom ki a száját, ha újra hallom tőle. Csupán megkértem, hogy ne használja. És ez elég volt, soha többet nem hallottam tőle, annak ellenére, hogy az oviban nap mint nap hallja a kis barátjától.

A napokban olvastam egy posztot, amiben egy anyuka arról ír, hogy ő bizony rendszeresen káromkodik a gyerekei jelenlétében. Azzal érvelt, hogy ezzel vezeti le a felgyülemlett stresszt. A hozzászólók együttérzésükről biztosították és leírták, ki milyen cifra szitkot használ leggyakrabban a gyerekei előtt.

Valóban, bizonyított tény, hogy a káromkodás csökkenti a stresszt. Én mégsem folyamodom ehhez a módszerhez, inkább gyakorlom az önfegyelmet. Borzasztóan érezném magam ugyanis, ha Fanni szájából repkednének a kurva életbe és ehhez hasonló trágár kifejezések.

Arra gondolok, hogy anyukám három gyereket nevelt fel, szinte egyedül, mivel apu estig dolgozott. Mosta és vasalta a pelenkát, mosott, főzött, takarított, mégsem hallottam soha káromkodni. Soha, egyetlen egyszer sem. Előttem ez a példa lebeg.

Ha végképp nem bírom magamban tartani az idegességet, akkor a Bridget Jonestól eltanult basztikulit használom, ami ugyanolyan jól levezeti a feszültséget, mint a cifrább társai.

Persze én sem vagyok szent. Előfordult már, hogy egy-egy bazd meg kicsusszant, de ebből nem volt gond. Úgy tűnik, a hébe-hóba káromkodást nem tanulja meg a gyerek, csak azt, amit nap mint nap hall és beleég a tudatába.

Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog írója
Fotó: freepik/asierromero