A mai gyerekeknek elképzelése sem igen lehet azokról a mindennapokról, melyben a nagyszüleik, dédszüleik felnőttek. Akik azonban átélték, azok számára a hol keserű, hol édes életmozaikok élesen az emlékeikbe és szívükbe égtek. Ezeket a régmúlt emlékeket idézi fel és kelti életre Varga János megindító verse.

 

Varga János Veniam: Én még

 

Hoztam vizet kútról anyám óhajára.
Hasítottam a fát kormos vaskályhába.
Gyertyalángnál ettem, mikor jött az este,
Pirított kenyér volt a rántott levesbe!

Kopasztottam tyúkot, pucoltam a pontyot.
Adtam a hízóknak illatos moslékot.
A kutya és macska maradékot evett,
Szégyenkezni akkor, semmiért se kellett!

Építettem bunkert a nyári szünetben,
S a fél világot körbebicikliztem!
Visszavittem vígan sok üres üveget,
Vettem rajta ízes takarékbélyeget!

Kristálycukrot szórtam a vizes kenyérre,
Ha éppen nem tellett rendes édességre!
Faragtam a csúzlit, bicskával nyársakat,
Focizni hívtam ki a szomszéd srácokat.

Emlékszem arra, hogy milyen volt a világ.
Nem volt ily bőség és efféle szabadság.
Nem telt volna többre, a szebbre, se jobbra,
Visszamennék mégis én abba a korba!
 

 

Fotó: Fortepan/Kriss Géza