
A természetben a jelzéseket jól látható tereptárgyakra festik fel. A természetjárás során a színjelzést - a térképpel ellentétben - a felfestés színe mutatja. (A térképen, amivel most nem foglalkozunk, az út színjelzését és jelzéskódját piros betűvel az útvonal mellé írják).
Az alábbi összeállításunk abban segít, hogy közös túrázásotok alkalmával elmagyarázd a gyereknek, unokának, melyik szín, illetve jelzéskód mit is jelent. Így a gyerek legközelebb már tudni fogja, hogy egy-egy jól sikerült túra végén forrás, várrom vagy épp egy izgalmas barlang fog rá várni.
Színjelzések - milyen színű turistajelzésekkel találkozhatunk?
Fontossági sorrendben a következő színjelzések ismertek: kék, piros, sárga, zöld.




Jelzéskódok: sáv, kereszt, négyzet - mire utalnak?

Ezek közül:
-
a kék sávjelzést az országos jelentőségű, több tájegységen és legalább egy hegységen átvezető utak jelzésére (Országos Kéktúra, Kohász Kék, Bükki Kék, Börzsönyi Kék, Balatoni Kék),
-
a piros sávjelzést legalább egy hegységen átvezető utak jelzésére (például Közép-Dunántúli Piros, Dél-Dunántúli Piros Túra, Rákóczi turistaút),
- a sárga sávjelzés és a zöld sávjelzést pedig (az úgynevezett Északi Zöld kivételével) az előbbieken kívül, helyi jelentőségű, hegységi vándorutak jelzésére alkalmazzák (például a Bükki Jubileumi Körtúra, Mecseki Zöldtúra).







A négyzet, a kör, az omega, és az L jelzéseket leágazó jelzéseknek nevezzük - közülük általában csak a négyzet jelzéseknél fordul elő a 2 km-nél hosszabb útvonal.
A négyféle színt és a nyolcféle jelzésalakot figyelembe véve összesen 32-féle jelzés lehetséges.
Az egyik legfőbb szervező elv, hogy a színek (és alakzatok) az útvonalak megkülönböztetését segítsék elő. Két azonos jelzésű út ne találkozzon, egy jelzés lehetőleg ne ágazzon el (ezért lett átfestve K +-re a Kohász Kéktúra egy része Upponynál).
A túramozgalmi igazolóhelyhez vezető leágazásokhoz „pecsét” jelet szoktak festeni.
A fő jelzésekhez sorolandó új jelzések a következők: „függőleges kettős sáv” (MSSZ) és „kerékpáros” (KEF).
A turistajelzések méretei
A jelzések szembetűnőbbé tétele céljából a színes ábrákat fehér, fekvő téglalap alakú alapra festik. A fehér alap mérete 12x10 cm. Szükség esetén a rendesnél nagyobb jelzéseket is alkalmaznak, amelyeknek fehér alapja 13x18, 18x24 cm méretű. Az ezen belül alkalmazandó jelzések méretei is ennek megfelelően nagyobbodnak. Ilyen nagy méretű jelzések alkalmazandók olyan helyeken, ahol a jelzések csak egymástól nagyobb távolságra helyezhetők el (például tisztásokon, réteken, mezőn, legelőkön, tarvágásokon és ritkás ligeteken átvezető utak mentén).
A turistajelzések elhelyezése
Mivel az útjelzések nem a gyakorlott túravezetőknek, hanem minden természetkedvelő részére készülnek, a jelzések elhelyezésél fő szempont volt, hogy bárki biztosan elérje úticélját.
Alapvető szabály, hogy a jelzések mindkét haladási irányból jól láthatók legyenek. E követelmény elérése céljából a jelzéseket - a lehetőséghez képest - nem az utakkal párhuzamosan, hanem általában (lejtőkön mindig) azokra hozzávetőlegesen merőlegesen (45-80°) szokták a rendelkezésre álló tereptárgyakra (fák, sziklák, oszlopok) elhelyezni, mégpedig a tárgyak mindkét haladási irányba eső oldalán, de nem feltétlenül mindig ugyanannak a tereptárgynak két oldalán.
A jelzéseket lehetőleg 20 cm vagy annál nagyobb átmérőjű, sima kérgű (bükk, gyertyán, fenyő), nem mohás, gombás, hanem egészséges, élő (!) fákon helyezik el, mégpedig általában valamivel a szemmagasság fölött, a járásszinthez képest körülbelül 1,8 - 2,2 m magasságban. Az átlagosnál jóval magasabban szokták a jelzéseket elhelyezni olyan helyeken, ahol a szándékos rongálással lehet számolni, valamint ahol az egymástól nagyobb távolságra elhelyezett jelzések könnyebb felismerhetőségét kell ilyen módon biztosítani.
Fátlan utak mentén a jelzéseket a távbeszélő-, villanyoszlopokon, ill. azok beton lábazatán, út menti köveken vagy sima felületű sziklákon helyezik el.
Olyan esetben, amikor a jelzés kellő sűrűségét megfelelő tereptárgyak hiányában nem lehet biztosítani (pl. réteken, mezőkön) póznás jelzéseket alkalmaznak. Erre a célra kb. 3 m hosszú póznákat ástak a talajba 50 cm mélyen. A póznák végére az erőszakos elfordítás vagy kihúzás megakadályozására keresztfát vagy keresztlécet erősítettek.
Kirándulnátok? Korábbi cikkünkben 10 kevésbé ismert hazai kirándulóhelyet mutatunk be, kattints »
Forrás: Wikipédia
Kezdőfotó: kirandulasok.com