Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

2. hónap

Mozgás

Baba fejlődése - Mit tud a baba? - 2 hónapos baba - mozgásfejlődés

Mozgás width=

A szépen hasonfekvő csecsemő már erőteljesen emeli a fejét. Eddig ökölbe szorított kezeit kezdi nyitogatni. A 2. hónap végére már hajlított alkarjaira támaszkodva emelkedik 45 fokig és pici tenyerét a nap felében nyitva tartja. Kezeit gyakran a szájába veszi, és ha a látóterébe kerülnek, akkor figyeli a mozgásukat.

 

Beszéd

Baba fejlődése - 2 hónapos baba - beszédfejlődés

Beszéd width=

Körülbelül két hónaposan kezdi felfedezni a saját hangját, önmaga és környezete hatalmas boldogságára. Az új hangok, cuppogások, gurgulázások mind az izmok erősítését szolgálják, miközben a szülőket a baba aktuális hangulatáról is tájékoztatják.
Két-három hónaposan megkezdődik a gőgicsélés, mely főként torokhangokból áll, azaz u, ö, a, e, o, s. Mivel a szülők örömmel reagálnak, elismétlik, így jön létre az első párbeszéd.
Már különbséget tudnak tenni a szülők a különböző kívánságokat kifejező sírások között, valamint elkülönítik a kellemetlenség hangadását az elégedett, boldog gőgicséléstől. Ezek az úgynevezett jelzőhangok, melyekből informálódnak a szülők a csemete állapotáról, hangulatáról.

Értelmi - érzelmi fejlődés

Baba fejlődése - 2 hónapos baba - értelmi fejlődés

Értelmi - érzelmi fejlődés width=

A baba 6 hetesen már visszamosolyog a környezetében levő ismerős arcokra. Ha beszédet, vagy zajt hall, akkor fejét a hang forrása felé fordítja. Szemeivel követi a kezei, valamint a környezetében levő tárgyak, emberek mozgását.

Aktuális vizsgálatok

Baba fejlődése - 2 hónapos baba -vizsgálatok, oltások

Aktuális vizsgálatok width=

Baba fejlődése - 2 hónapos baba - vizsgálatok, oltások 
A 2. hónapban újabb oltás vár a csecsemőre, az Infanrix –IPV- HIB ( DTPa+IPV+HIB). Ez az oltás 5 súlyos betegség ellen nyújt védelmet a babának: a Diftéria a torokgyík, a Tetanusz a merevgörcs, a Pertussis a szamárköhögés, az IPV a járványos gyermekbénulás és a HIB a gennyes agyhártyagyulladás egyik kórokozója ellen véd. Ezt az oltást megismétlik 3 és 4 hónapos korban. Az oltások között 30 napnak kell eltelnie.

A 2 hónapos babáknál a havi orvosi vizsgálat során a következőket ellenőrzik:
- baba testsúlya, testhossza, fejkörfogata, mellkörfogata,
- a csecsemő teljes fizikális vizsgálata, különös tekintettel a fejlődési rendellenességek szűrésére,
- a baba mozgásszervi vizsgálata, csípőficam szűrése (4 hónapos korig nézik),
- idegrendszer vizsgálata,
- a pszichomotoros és mentális fejlődés vizsgálata,
- a csecsemő érzékszervinek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás).
- kisfúknál a rejtettheréjűség vizsgálata.

Tippek

Baba fejlődése - 2 hónapos baba - tippek a fejlesztéshez

Tippek width=

Amikor a csecsemővel foglalatoskodunk, meséljünk neki arról, hogy éppen mit csinálunk. Társítsunk a különféle eseményekhez különböző mondókát, vagy éneket!

Forduljunk szakemberhez, ha...

Baba fejlődése - 2 hónapos baba - forduljunk szakemberhez, ha...

Forduljunk szakemberhez, ha... width=

Valamilyen változást, ill. szokatlant észlel az anyuka.
Nagyon laza, vagy nagyon feszes izomtónus esetén, illetve görcsös állapotok kialakulásakor.
(Ezt főként az orvos, illetve a védőnő tudja megállapítani.)

Baba kalkulátorok

2. hónap

Baba kalkulátorok width=Tudod, hogy mennyit alszanak általában a babák? Természetesen nincs mindenkire érvényes szabály, de az átlagokat meg tudod nézni a Baba alvásigény kalkulátorunkban >>

Mekkora az ideális hosszméret a babáknál ebben a korban? Nézd meg a Baba méret kalkulátorunkban >>

Mennyi az ideális súly a babáknál ebben a korban? Ellenőrizd a Baba súly kalkulátorunkban >>

Milyen lesz a babád a csillagjegye alapján? Babahoroszkóp >>

Milyen szülő leszel a csillagjegyed alapján? Szülőhoroszkóp >>

Legfrissebb cikkek a témában

Gyermek fejlődése


©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja



Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Gyermekprogramok

Dinók, játszóház, labirintus, aligátorok, rájasimogatás - Felejthetetlen gyereknapi élményekkel leptek meg húsz gyermeket

vissza vissza