Mozgásfejlődése nagy változáson megy keresztül. Megszűnik a kicsikre jellemző tipegő járás. Ugyanazt a mozgást több kombinációban képes felhasználni. Pl. a járást összekapcsolja a mászással. Futása már jól koordinált. 5 évesen váltott lábbal szökdécsel, tartósan megáll egy lábon.
Jól fogja a ceruzát, egyre ügyesebben rajzol vele. Az ollót is szívesen és ügyesen használja. (Mindig lekerekített végű ollót adjunk neki, nehogy megszúrja magát vele!) Szülői, vagy gondozói felügyelettel a varrással is próbálkozhat.
5 éves korban a szókincs mintegy 2000 szót tartalmaz, melyeket változatosan alkalmazni is tud. Megkülönbözteti a zöngés és zöngétlen hangokat. Pl. a kép és a gép nem ugyanaz.
Nem léteznek számára értelmetlen szavak. Ha nem is ismeri, az addigi tapasztalataiból kreál mögé jelentést. Pl. élmunkás – él a munkás, földrajz – földre rajzolnak, stb.
Megérti az idő fogalmát, különbséget tud tenni múlt, jelen és jövő között, bár a távolabbi jövőt valószínűleg még csak a „hányat kell addig még aludni?” segítségével tudja behatárolni.
5-6 éves korig időrendi sorrendbe szedve mesélik el a velük megtörtént eseményeket.
Már nem tegezi többé a felnőtteket, használja az udvariassági formulákat. Pl: tessék visszagurítani a labdát, stb.
Miért kérdéseket tesz fel. Szavak értelmét kérdezi! Igyekszik a beszélgetést ő irányítani. Nemcsak a nevét, de a címét és az életkorát is meg tudja mondani. 10-ig (esetleg még tovább) elszámol, ismeri a színeket és a formákat.
Szívesen vesz részt a felnőttek társalgásaiban, s közben már érveket, indokokat is képes felhozni. Szeret vitatkozni, felnőtt módjára problémákat megoldani.
Saját nevét le tudja írni és a betűk egy részét már el is tudja olvasni, de összeolvasni még nem.
Egyre kevésbé igényli a szülő jelenlétét, egyedül is szívesen eljátszik. Más gyerekekkel szívesen barátkozik, de az összezördülések, viták gyakoriak közöttük.
Az 5 éves gyermek éves vizsgálatán a következő történik:
- testsúly-, testhossz-, fejkörfogat-, mellkörfogatmérés, a fejlődési és tápláltsági állapot értékelése hazai standardok alapján
- külső fizikális vizsgálat.
- idegrendszer vizsgálata,
- a pszichés, motoros, mentális, szociális fejlődés és magatartásproblémák vizsgálata, gyanú esetén szakellátásra irányítás,
- érzékszervek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás) és a beszédfejlődés vizsgálata,
- mozgásszervek vizsgálata: különös tekintettel a lábstatikai problémákra és a gerinc rendellenességeire
- vérnyomásmérés
- a védőnő és az orvos kitölti a gyermek együttműködésével, kikérdezésével az 5. éves státusz vizsgálati lapot.
Minden 5. életévét betöltő gyermek az óvodában átesik egy logopédiai szűrésen. Ez az artikuláció, illetve különböző részképességek szűrését jelenti, melyek fontos diagnosztikai támpontot jelentenek a gyermek pszichés funkcióinak a megítélésében, amik az olvasás-írás elsajátításában szükségesek.
A 4-5 éves óvodás már egy kis segítséggel fel- és leveszi a ruháját, és el is rámolja a helyére. Próbálkozik a gombolkozással is.
Étkezéskor segítséggel önt a kancsóból, a kanalat és a villát megfelelően használja. Ez az önkiszolgálás a mindennapi gyakorlás útján megszilárdul. Kialakulnak nála az önálló munkavégzés szokásai.
Önállóan tisztálkodik, ellenőrzés mellett kezet mos a WC használata után. Haját megfésüli. Önállóan mos fogat, utána letisztítja, majd helyére teszi a fogkeféjét. Használja a zsebkendőt.
Ágyneműjét és ruháit megpróbálja szépen összehajtogatni.
• Ne ijedjünk meg, ha a fogváltás átmeneti zavart okoz gyermekünk hangképzésében.
• Ha beszédhibás, rendszeresen vigyük el logopédiai foglalkozásra.
• Fogadjuk el, szeressük feltétel nélkül olyannak, amilyen!
• Fogadjuk meg a szakemberek tanácsát, mert ők a gyermekünk érdekeit képviselik!
Bármilyen elmaradást észlelünk a tevékenységében, beszédében, rajzában. Nagyon fontos, hogy a kezesség egyre inkább elkülöníthető legyen.
Mikor mit ehet a baba? Hozzátáplálás táblázat! Töltsd le, nyomtasd ki ingyenes hozzátáplálás táblázatunkat >>
Babák/gyerekek étkezésével, hozzátáplálással kapcsolatos cikkek >>Konkrét receptet szeretnél korcsoportokra bontva? Baba receptek rovatunkban rengeteg recept közül választhatsz >>
Rengeteg programötlet, kirándulás tippek babával, kisgyermekkel. http://m.szuloklapja.hu/programok.html
©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja