Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

13-15. hónap

Mozgás

Baba fejlődése - Mit tud a baba? - 13-15 hónapos baba - mozgásfejlődés

Mozgás width=

15. hónapos korra a legtöbb gyermek önállóan lépeget, lépcsőn felfelé mászik, kapaszkodás nélkül feltérdel, feláll, bútorokra felmászik. Kis székre általában önállóan leül, önállóan, kapaszkodás nélkül guggol.
Dobja és gurítja a labdát. Próbálkozik a könyvek lapozásával. Két kisebb tárgyat egy kézzel meg tud fogni.
Ekkor kezd el a kisgyermek firkálni, eleinte még csak a mozgás, a funkcióöröm kedvéért, majd megjelenik a lengőfirka.

Beszéd

Baba fejlődése - 13-15 hónapos baba - beszédfejlődés

Beszéd width=

Az aktív (vagyis használt) szókincse néhány szó (5-10), de a passzív tudása ennek többszöröse. Szavait gyakran csak környezete érti, mert az első szótagot, vagy első betűt használja egy-egy dolog megnevezésére.

Értelmi - érzelmi fejlődés

Baba fejlődése - 13-15 hónapos baba - értelmi fejlődés

Értelmi - érzelmi fejlődés width=

A 13-15 hónapos baba már érzékeli a távolságot, különbséget tud tenni a puha és kemény között.
Segítőkész az öltözködésben és próbálkozik önmaga is öltözni.
Kézzel már ügyesen eszik és kanállal is egyre többet sikerül a rendeltetési helyére juttatnia.
Nincs félelemérzete, vakmerő, hiszen nincs még tapasztalata, nem tudja, mi az, ami veszélyes lehet számára.
Próbálkozik a toronyépítéssel, 2-3 kockát már sikerül is egymásra raknia. Az általunk épített tornyot örömmel lerombolja.

Aktuális vizsgálatok

Baba fejlődése - 13-15 hónapos baba - vizsgálatok, oltások

Aktuális vizsgálatok width=

Baba fejlődése - 13-15 hónapos baba - vizsgálatok, oltások 

15 hónapos korban a baba megkapja az MMR-oltást kanyaró, rózsahimlő és mumpsz ellen.

Tippek

Baba fejlődése -13-15 hónapos baba - Tippek a fejlesztéshez

Tippek  width=

Ne tegyünk úgy, mintha nem értenénk, ha a gyermek mutogatással fejezi ki magát, hiszen ezzel leszűkítjük a kifejezési lehetőségeit!

Baba kalkulátorok

13-15. hónap

Baba kalkulátorok width=Tudod, hogy mennyit alszanak általában a babák? Természetesen nincs mindenkire érvényes szabály, de az átlagokat meg tudod nézni a Baba alvásigény kalkulátorunkban >>

Mekkora az ideális hosszméret a babáknál ebben a korban? Nézd meg a Baba méret kalkulátorunkban >>

Mennyi az ideális súly a babáknál ebben a korban? Ellenőrizd a Baba súly kalkulátorunkban >>

Milyen lesz a babád a csillagjegye alapján? Babahoroszkóp >>

Milyen szülő leszel a csillagjegyed alapján? Szülőhoroszkóp >>

Programajánló

Programok gyerekekkel

Programajánló width=Rengeteg programötlet, kirándulás tippek babával, kisgyermekkel. http://m.szuloklapja.hu/programok.html

Legfrissebb cikkek a témában

Gyermek fejlődése


  • Terhesség
  • 0-3 év
  • 3-6 év
  • Hivatalos

©2016 Minden jog fenntartva - Szülők Lapja



Ezt olvastad már? [ Bezár ]
Hírek, érdekességek

HPV elleni védőoltás fiúknak: Miért érdemes beoltatni a gyermeked? Milyen betegségek ellen véd az oltás?

vissza vissza