Vannak mesék, amik egyszerűen szépek. És vannak olyanok, amik szíven találják az embert - nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is. Fésűs Éva „A kismókus fél diója” című meséje ilyen történet. Látszólag egy aprócska erdei kaland, valójában azonban a szeretetről, az önzetlenségről és a lelkiismeretről szól.

 

Minden gyereknek érdemes meghallgatnia ezt a mesét, mert segít megérteni valamit, amit még sok felnőtt sem tanult meg teljesen: hogy az igazi boldogság nem abból fakad, amit megtartunk magunknak, hanem abból, amit másoknak adunk. A kis mókus történetében a „fél dió” többet jelent, mint egy falat finomság – a szeretet és a testvéri összetartozás jelképévé válik.

Ez a mese finoman, mégis mélyen tanít: megmutatja, milyen könnyen elcsábíthat bennünket az önzés, de azt is, hogy a szeretet mindig erősebb. Egy olyan történet, amely melengeti a szívet, és aminek üzenete minden gyerek számára fontos tanítás - nem csak azok számára, akiknek van testvére...

 
Fésűs Éva: A kismókus fél diója

Mire megnyúlt a sok-sok árnyék, elfáradtak a mókusok, és véget ért a játék. Megint odajött a testvérke. Orrocskáját szelíden a füléhez dugta, úgy súgta:
- Anyuka vár! Ideje hazamenni az odúba! Kérte is, hogy vezesse, de Peti rámordult:
- Csak siess te szaporán előre, mert utolér az este!
Ő maga hátul baktatott, zsebét kotorta, s kivette gyorsan a kis diófalatot. Félig kivájta már a mohó, kicsi körme, amikor fentről a bagoly belemordult a csöndbe:
- Huhúú! Siessetek, mert indulok vadászni, ha sötétségbe borul a hegyoldal!
Péter megint megállt a fél dióval, és hamar visszadugta rejtekébe, nehogy meglássa a testvére. Amikor hazaértek, a nagy fa alatt Péter körülnézett. A kistestvért a fára megint előreküldte, ő meg lopva leült a fűbe, hogy most! ... no most! ... a féltett fél diócskát megeszi végre! ... Ó, úgy belesimult a tenyerébe, oly illatos volt, húsos és fehér! Nem adta volna oda semmiért! Jobb így, hogy még anyu sem látja, mert ő kettévágná menten, hisz' őket mindig egyformán szereti. De akkor mi marad neki? Ilyen picit minek felezzen?
- Így nagyszerű! Bekaplak, fél diócska!
Fogta ... ám ebben a percben, a szemközti bokorban valami rezzent! Talán a nyest maga? Az leskel itt, ha közeleg az éjszaka! A fél diócska nagyot koppant. Ki tudja, hová pottyant! S uccu neki! Kúszott az irigy Mókus Péter, míg oda nem ért fel, hol nyitva várta már az odúajtó. A bokorból meg kinézett egy szajkó, szemtelenül, lármásan és vidáman:
- Ej, éppen egy ilyen ízes, húsos, fehér kis fél dióra vágytam!
Felkapta cserfes csőre, s boldogan tűnt el vele az erdőben! Odafent Péter nagy könnyet törölt szét a tenyerével, pedig mindenki mosolyogva várta, kedves, otthoni arcok. Anyu se látta, apu se látta a csúf kudarcot. És mikor bebújtak a mohaágyba a kedves kistestvérrel, az halkan odasúgta:
- De soká jöttél, Péter! Pedig van számodra egy nagy meglepetésem!
- Ugyan mi?
- Ma a réten egy fél diót találtam. Tudtam, hogy szereted. Nézd, elhoztam neked!

A jó kis testvér így beszélt, és képzeljétek! Odaadta a szép dió másik felét! Szerencse, hogy a szentjánosbogár lámpása már kihunyt, mert Mókus Péter fülig elpirult, hogy lám, a másik, a kistestvér, aki alig ér neki válláig, s akit ő becsapott, úgy szereti, hogy odaadná az egész falatot!
Úgy szégyellte magát! Nem kért, csak egy parányi harapást, és a fejét lehorgasztotta. Gyomrának a kevés is jólesett, kis szívét mégis egész éjjel nyomta a fél diócska.

 

Fotó: Freepik