A Márton-nap nemcsak a libasültről és a lámpásokról szól. A Kiss-Balogh Kitti óvó néni (és édesanya) által írt "Anna és a Márton-napi lámpás felvonulás" című mesével átadhatjuk a gyerekeknek a hagyományok valódi üzenetét.

 

Kitti néni óvónőként tudja, hogy a gyerekekhez leginkább a meséken keresztül lehet eljuttatni a tudást, a tradíciókat, információkat, ezért tollat ragadott, és megírta a saját kis meséjét, amiből a gyerekek megismerhetik a Márton-napi szokások, tradíciók eredetét. 

 

Kiss-Balogh Kitti: Anna és a Márton-napi lámpás felvonulás (mese)

Az óvoda udvarát már vastagon borították a sárgásbarna falevelek. A reggeli szél csípte Anna arcát, amikor anyukája kezét fogva lépett be az épületbe. Bent az öltözőben jó meleg volt, a csoportszobában pedig már sorakoztak a színes őszi díszek: tobozok, gesztenyék, makkok és papírból barkácsolt libák.
– Tudjátok, gyerekek – kezdte mosolyogva Zsófi néni a reggeli beszélgetőkört –, hamarosan itt van Szent Márton napja.
– Ő volt az, aki szerette a libákat? – kérdezte Bence.
– Ő volt az, aki segített a szegény embereken – mondta az óvónéni, miközben egy képet mutatott.
– Egyszer egy hideg éjszakán egy fázó koldust látott az úton. Nem volt nála semmi, amit nekiadhatott volna, csak a köpenye. Ezért kettévágta azt, és ráterítette a koldusra, hogy ne fázzon annyira.
A gyerekek elcsendesedve hallgatták.

– Aztán mi történt? – kérdezte Anna.
– A legenda szerint azon az éjjelen Jézus megjelent neki álmában, és megdicsérte amiért jót tett a koldussal. Ettől kezdve Márton mindenkin segített, aki rászorult.
– És miért van mindig liba Márton napján? – kíváncsiskodott Dani.
– Mert amikor püspökké akarták kinevezni, elbújt egy libaólban, de a libák hangosan gágogni kezdtek, és elárulták, hol van – nevetett az óvó néni. – Márton megengedte, hogy a libákat, megsüssék, és feltálalják az ünnepségen, ezért eszünk mi is valami libás ételt ilyenkor.A gyerekek hangosan kacarásztak.
– Én is elbújnék a libák közé! – mondta Bence. – De csak ha nem csípnek meg!
Zsófi néni az asztalra tette a nagy tál színes papírt és üvegeket.
– Most pedig mi is készülődünk Márton napjára, ami november 11-én lesz. A héten mindenki készíthet egy lámpást, mert ezen a napon majd fényt viszünk a sötétségbe – mondta.

A gyerekek izgatottan vágták a selyempapírt. Anna libát ragasztott a lámpására, narancssárga és sárga foltok közé.
Közben Zsófi néni arról mesélt, milyen volt régen ez a nap.
– A falvakban ilyenkor libát sütöttek, új bort kóstoltak, és együtt vacsoráztak. Azt mondták:
„Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.”
– Az mit jelent? – kérdezte Anna.
– Úgy gondolták, ha Márton napján jóllaknak, akkor bő termés és gazdag év vár rájuk.
A gyerekek sorra mondták, mit ennének legszívesebben.
– Én libazsíros kenyeret! – mondta Lilla.
– Én libacombot párolt káposztával! – vágta rá Bence.
– Én meg libatepertőt! – nevetett Dani, és mindenki kuncogni kezdett.
Az óvónéni bólintott.
– A dajka néni készít majd nektek egy kis libazsíros kenyeret lilahagymával, tízóraira, hogy ne maradjatok éhesek.
Kint közben sötét felhők gyülekeztek. Az ablakon apró esőcseppek kopogtak.
– Tudjátok, mit jelent ez? – kérdezte Zsófi néni. – Ha Márton napján esik az eső, enyhe tél várható. Úgy is mondták, hogy „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”
– Akkor jó! – kiáltotta Anna. – Nem szeretem, ha fázik az orrom!

Amikor elérkezett Márton napjának estéje, a gyerekek kezükben tartották a lámpásaikat.
Az udvaron már ott gyülekeztek a szülők, és minden kis mécses fénye táncolt a sötétben.
A gyerekek sorba rendeződtek, és elindultak az utcán. A kis lámpások meleg fénye ragyogott a házak között, a távolból pedig halk gágogás hallatszott – mintha csak a libák is velük tartanának.
A menet végén Zsófi néni megállt, és halkan így szólt:
– A lámpásokat, vagyis a fényt azért visszük magunkkal, hogy jóság legyen minden házban, és senki ne maradjon a sötétben.
A gyerekek egy pillanatra mindannyian felemelték a lámpásukat. A mécsesek fénye összeolvadt, mintha egyetlen nagy csillag ragyogott volna fölöttük, és messzire bevilágította a kis falu sötét utcáit.
A felvonulás után Anna anyukája mellett lépkedett hazafelé, és büszkén nézett a lámpására.
A mécses fénye lassan ringott, ahogy mentek, és apró árnyékokat rajzolt a kövekre.
A házak ablakaiban gyertyák égtek – itt-ott egy mécses, egy pislákoló láng, mintha a falu egésze világítana.
Anna egy pillanatra megállt, és elmosolyodott.
– Nézd, anya… mintha mindenki lámpást gyújtott volna velünk.
– Talán így is van – mosolygott az anyukája.
Nem szóltak többet. Csak mentek tovább, kézen fogva, a lámpás pislákoló fénye előttük, a csendes novemberi este pedig gyengéden betakarta őket.

Kapcsolódó cikkek:
"Liba, liba, Márton liba..." - 3 kedves Márton-napi vers gyerekeknek

Márton-napi versek gyerekeknek - 8 aranyos vers és mondóka libákról

Mit ünneplünk Márton-napján? - Márton legendája, hagyományok, jóslások, szokások

Márton-napi lámpás házilag - 3 cuki lámpás, amit gyerekekkel is elkészíthettek

Fotó: AI