Kiss Gergely önismereti mentor írása bemutatja, hogy mi történik egy gyerek lelkében, amikor a szeretet jutalommá válik – és hogyan lehet megtörni a generációról generációra öröklődő mintát. 

 

Mi az oka, hogy rengeteg szülő úgy neveli a gyermekét, hogy szeretetmegvonással bünteti? Mit okoz a gyerekek lelkében a szeretetmegvonás? Hogyan lehet másként csinálni? - Szakember tanácsai

Férfikörön ülünk. Tízen vagyunk. Csend van.
Felteszem a kérdést: “Mikor tanultad meg, hogy a szeretetet ki kell érdemelni?”

Először senki nem szól. Mindenki a padlót nézi. Aztán valaki lassan felnéz, és halkan, szinte magának mondja:

“Ha rossz jegyet hoztam, ha rossz voltam, anyám csak annyit mondott: szégyent hozol ránk.
Aztán napokig rám sem nézett. Nem kiabált. Nem vert. Csak eltűntem a számára. Szomorú volt, és tudtam, hogy én vagyok a oka…
Őszintén nem tudom, hogy mi rosszabb, ha valaki üvölt veled, vagy ha úgy csinál, mintha nem léteznél…”

Csend.
Senki nem mozdul. Aztán egy másik megszólal:

“10 éves voltam, amikor a szüleim elváltak. A bíró megkérdezte, kivel akarok maradni. Anyut választottam. Apám fél évig nem szólt hozzám. Soha nem felejtem el azt a haragot, bűntudatot és szégyent, amit akkor éreztem.”

Valaki a körben halkan köhög.
Sokáig senki sem szól. Aztán:

“Én 13 voltam. Elszívtam egy cigit a haverjaival. Anyám megtudta. Nem kiabált, de onnantól nem szeretgetett. Egy hétig. Én meg minden este odamentem hozzá, és vártam. Hogy talán ma. Hogy talán most. Hetedik nap elkezdtem sírni előtte. Azt mondtam: anya, kérlek. Akkor megölelt. Én meg megkönnyebbültem. Pedig akkor még nem értettem, mi történt valójában. Hogy megtanultam, a szeretet feltételes, csak érdemlem, ha jó vagyok.”

Hosszú csend.
Aztán valaki megszólal:

“Én eddig azt hittem, hogy ez normális. Én is ezt csinálom otthon…”

Többiek együttérzően, némán néznek rá.
Abban a pillanatban mindenki ráismer: nem vagyunk egyedül.

Soha ne kövesd el ezt a hibát! A szeretet nem jutalom!

Egy gyerek számára a szeretet olyan, mint egy élőlénynek az oxigén. Szó szerint. Feltétele az életnek, meghalunk nélküle.
Számtalan kutatás van a témában, hogy milyen romboló hatással van egy gyermekre, ha nem kap szeretetet, figyelmet, érintést. 
René Spitz pszichiáter a 40-es években árvaházi csecsemőket vizsgált, akiket gondoztak, etettek, de alig érintettek meg és nem kaptak érzelmi figyelmet. A gyerekek lesoványodtak, megbetegedtek. Egy részük meghalt... Nem betegségben. Szeretethiányban.
A gyerek idegrendszere a gondozó jelenlétéhez, érintéséhez, figyelmének biztonságához kapcsolódik. Ha ezt elvesszük, a test is reagál. Az agy vészhelyzetet jelez.
Ezért, amikor szeretet megvonással nevelünk, azt üzenjük a gyerek tudatalattijának: “Ha nem viselkedsz úgy, ahogy én szeretném, akkor életveszélyben vagy“
Ez nem túlzás. Így dolgozza fel a szeretetmegvonást egy gyerek agya.

 

A szeretetmegvonás kegyetlen döntési helyzetbe kényszeríti a gyereket 

Egy gyerek, akitől megvonjuk a figyelmet, a szeretetet, egy lehetetlen döntési helyzetbe kerül.
Drasztikusan hangzik, de ez fut a tudatalattiban: “Mit válasszak? Az önazonosságom vagy az életet?” 
Maradjon önmaga, de elveszíti azt, ami az életét jelenti. Vagy feladja önmagát, a vágyait, az érzéseit, hogy visszakapja a szeretetet jelentő figyelmet.
Szinte minden gyerek ugyanúgy dönt. Feladja önmagát.
Mert nincs más választása.
Majd ez a döntés, amit 4-6-8 évesen hoztunk meg, végigkíséri az egész életünket.

 

Milyen hatással van a gyerekekre a szeretetmegvonás?

Három felnőtt ember
Balázs, 42 éves:

“Gyerekként ha nemet mondtam, anyám elhallgatott. Napokra. Én meg pánikba estem. Visszavontam mindent. Bocsánatot kértem, még ha nem is volt igazam. Csak hogy visszakapjam. Ma 42 éves vagyok. A feleségemnek, a főnökömnek, mindenkinek mindig igent mondok. Bármit kérnek. Egyszerűen képtelen vagyok nemet mondani. Mert legbelül még mindig attól rettegek, hogy ha nemet mondok, akkor  elveszítem az embereket, akkor elveszítem a figyelmüket, elveszítem a szeretetüket, 
akkor életveszélyben vagyok.”

Tamás, 39 éves:

“Az exbarátnőm folyamatosan manipulációval bántott és irányított. Mindenki látta, csak én nem. Vagy igen, de azt hittem, hogy ez a normális. Valahogy ismerős volt ez az érzés. Hogy valaki szeret, aztán hideg, aztán megint meleg. Így nőttem fel. Ez volt a normális. A szeretet az, ami jön-megy. Amit ki kell érdemelni. Ezt kerestem felnőttként is, mert ami ismerős, az a biztonságos, még ha fáj is.”

Péter, 45 éves:

“Én is így nőttem fel. Meg voltam győződve, hogy ez rám nem hat a jelenben. Én ma ordítozással érem el a figyelmet. A feleségemtől. A gyerekektől. Ha nem vesznek észre, befeszülök, dühös leszek. Aztán persze szégyellem magam. De belül ugyanaz a kisgyerek vagyok, aki annyira retteg a magánytól, hogy inkább szétrobban, csak valaki foglalkozzon vele.”

Miért nevelnek a szülők szeretetmegvonással?
 

A legtöbb férfikörön eljön az a pillanat, amikor valaki felnéz, majd dühösen vagy sírva, vagy egyszerre megkérdezi:
“Miért?! Miért bánt így velem?!”
És szinte mindig ugyanaz a válasz.
- Mert őt is így nevelték fel. 
- Mert ő is megtanulta kisgyerekként, hogy a szeretetet ki kell érdemelni. 
- Hogy akkor kapsz figyelmet, ha jó vagy. 
- Hogy a leghatásosabb nevelési módszer a csend.
- Nem volt jobb nevelési eszköze, nem volt jobb példája. 
- Mert a legjobbat adta oda neked, amije csak volt.
- Mert akkor még nem voltak nevelési könyvek, YouTube, pszichológusok, férfikörök stb.  
- Mert tehetetlen volt. 

A családi minták... Ő sem kapott mást. Ő sem és a szülei sem
Generációkon át öröklődik ez a minta, szó nélkül, tudattalanul, mint egy láthatatlan örökség, amit senki nem kért, és mégis legtöbbünk megkap.
Ami mögött ott van a láthatatlan félelem. Az a mély, kimondatlan szülői félelem: hogy ne rontsam el, ha mindent megengedek, elkényeztetem. Ha nem tartom kézben, elveszítem. Ha gyenge vagyok vele, gyenge lesz ő is.
Ez nem rossz szándék. Ez szorongás. Félrecsúszott fojtogató szeretet, ami nem találja a helyes formát, mert soha senki nem mutatta meg, milyen a feltétel nélküli szeretet.
A szülő azt adja, amit kapott. Akkor is, ha az fáj. Akkor is, ha racionálisan nem így tervezte.
De attól még fájdalmas marad.
Mert a kisgyereknek mindegy, hogy miért vonják meg tőle a szeretetet. Nem látja a szülő félelmét, a saját sebeit, a generációs mintát.
Csak annyit érez, tennem kell a szeretetért, a figyelemért, különben eltűnök számára.
És ez elég ahhoz, hogy egy életre megváltoztasson valamit belül.

 

Mi a baj a szeretetmegvonással?

Egy gyerek, akinek a szeretetet ki kell érdemelnie, felnőttként megtanulja: az értéke feltételes. Addig számít, amíg teljesít, engedelmeskedik, amíg megfelel. Ha önazonos, ha kiáll magáért, akkor elveszíti a szeretetet.
Így szépen lassan feladja önmagát, és ez a viselkedés lesz az alap, amire aztán az egész élete épül.

Mit tegyél a szeretetmegvonás helyett?
Nem a gyereket utasítjuk el, hanem azt, amit tett. A szeretetünk állandó,  de a viselkedés szabályozva van.

Mutatunk pár gyakorlati példát:
1. Ha a gyerek veri a testvérét:  
„Verni nem lehet. Gyere, ülj ide mellém.”  
A kapcsolat megmarad, a viselkedés megáll. Nem az a „büntetés”, hogy eltávolodok tőled. Az a következmény, hogy most nem folytatódik a játék.

2. Ha a gyerek hazudik:  
„Fontos, hogy igazat mondjunk. Meséld el, mi történt valójában.”  
Kíváncsiság a viselkedés mögé, ítélet helyett.

3. Ha nyilvánosan rosszul viselkedik:  
„Most hazamegyünk. Erről otthon beszélünk.”  
A helyzet lezárása,  nem a kapcsolat lezárása.
A gyereknek tudnia kell: bármit is csinál, az szeretet nem kérdés. A viselkedésének következményei vannak. De én akkor is mellette vagyok.
Ez a különbség. Ennyi az egész.

Amit SOHA ne mondj a gyermekednek:
- “Emiatt most nem szeretlek.”
- “Szomorú vagyok, hogy ilyen vagy.”
- “Ne is lássalak!.”

Ezek a mondatok azt üzenik: a szeretetem feltételes. 

Amit helyettük mondhatsz:
- „Nem tetszik, amit tettél. Ettől függetlenül nagyon szeretlek. Együtt meg fogjuk találni a legjobb megoldást arra, hogy helyrehozzuk, ami történt.”
- „Dühös vagyok a helyzet miatt, segítek rendbe hozni.”
- „Szeretlek. A viselkedéseden viszont változtatnunk kell.”

Mit tehetsz ha Te is így nőttél fel?
Ne ítéld el a szüleidet. Ők sem kaptak mást.
De nézz magadba. Felismered valamelyik mintát? A folyamatos megfelelést? A bántó kapcsolatokat, ahol mégis maradsz? A dühöt, ami akkor robban ki, ha nem vesznek észre?
Ezek nem gyengeségek. Ezek túlélési mechanizmusok. Évtizedekkel ezelőtt segítettek. Ma már akadályoznak.
Meg lehet változtatni. Terápiával. Férfikörrel. Közösséggel. Azzal, hogy végre kimondod, ami volt.
Mert amit nem gyógyítasz meg magadban, azt a gyerekednek is továbbadod.
A lánc megtörése azzal kezdődik, hogy felismered, hogy van lánc.

Ugyanezt csinálod magaddal is!
Amikor hibázol, könnyű nemcsak a tetteidet, hanem saját magadat is elutasítani, kritizálni, megszégyeníteni, „megvonni a szeretetet” magadtól. Pedig ugyanaz az elv itt is igaz: nem veled van baj, hanem legfeljebb azzal, amit tettél. Amit a legjobb tudásod szerint tettél. A hiba egy tanulás folyamat, ami nélkül nincs tudás, ami nélkül soha nem tudnál fejlődni. 
A belső biztonság akkor születik meg, amikor képes vagy úgy tartani a határaidat, hogy közben nem fordulsz el magadtól, felelősséget vállalsz, de szeretetben maradsz önmagad felé is.

Ezt is olvasd el: Büntetés, kiabálás, panaszkodás - Így írd át az örökölt családi mintáid, hogy jobb szülő lehess!

 

A szeretet nem jutalom a jó viselkedésért!
A szeretet az alap, ami mindenkinek jár, magadnak is. 
Ha ez az alap szilárd, akkor tudunk nemet mondani, tudunk hibázni, tudunk önazonosak lenni. Biztonságban. Mert tudjuk, hogy nem veszítjük el miatta, ami a legtöbbet jelenti.

Szerző: Kiss Gergely - Önismereti mentor, a Warrior Tribe férfiközösség alapítója
A szerző további cikkei >>

Fotó: Freepik